Igen, értelme nincs. Igen, iszonyú nagy szívás. Igen, tényleg nincs értelme. Igen, egy csomó másra költhettem volna ennyi pénzt. De. Ennyi pénzből értelmes autót nem kapok, ahhoz nem kötnek történetek, nyolc év az életemből, és annál nem érdekelne, hogy milyen lehetett új korában. Röviden: valami eltört, és megcsináltatom a Yugómat jóra.
Félig-meddig szükségmegoldásból lett egy Yugo Skala 55-öm nyolc évvel ezelőtt. Akkor azt hittem, átmeneti állapot, majd biztos akarok jobbat, de az évek alatt rájöttem, hogy nem feltétlenül. Nekem jogsim lett, egy családi jóbarátunknak meg egy fölösleges telekrejárós autója, így adta magát, hogy mi lesz az első autóm. Nem akarok a részletekbe belemenni, de köteleznék minden friss jogsist, hogy pár évet húzzon le valami régi autóban, tuti megtanul minimálisan autót szerelni, és nem esik kétségbe, ha valami nem működik a kocsival. Ráadásul egy ilyen régi autó, mint a jugó nem fogyaszt sokat, fillérekért vannak az alkatrészek, elfér benne öt ember, meg egy rakás csomag, országon belüli használatra ideális. Persze, ilyen apróbb bajai párhavonta vannak, de úgy vagyok vele, hogy legalább szép lassan kicserélek mindent a kocsin. Egyébként is, a legtöbb gondja eddig abból volt, hogy azelőtt, hogy 14 évesen hozzám került volna, túl keveset használták, ráadásul akkor is csak egy ember. Ezért például a mai napig nehezen nyílnak az ajtók a vezetőoldalit leszámítva.
Na, de a lényeg, hogy idén februárban úgy belemerültem az egyébként 1-2 hétig tartó szívásba, mint még soha. Egyik nap munkából hazafele a kocsihoz sétálva azt vettem észre, hogy egy féltenyérni kis tócsa van az autó alatt. Öreg autóm van, mindig meg szoktam nézni az aszfaltot alatta. Egy zsepivel beletöröltem, kiderült, hogy benzin. Nyilván beigazolódott pár napon belül, hogy kilyukadt a benzintankom. Semmi gond, gondoltam, az lesz, mint szokott lenni, elmegyek a boltba, veszek egy új tankot, aztán a szerelő szépen berakja.
Ha ilyen egyszerű lett volna a dolog, nem lenne ez a poszt természetesen. Tankot a jugóhoz ugyanis már nem lehet kapni, mert annyira ritkán fogy, hogy nem éri meg behozni Magyarországra, mert kb. 40 ezer forint lenne, ami jugóléptékkel számolva tényleg irtózatos összeg. Hát, akkor jön a másik lehetőség, elmegyek bontóba, veszek ott alkatrészt. Olyat is látott már a világ, amikor egyszer kitört a jobb első ablakom, és nyolc órán belül meg kellett javítani, mert még aznap mentem vidékre.
Természetesen sikerült, beszerelési munkadíjjal együtt volt talán tízezer forint a kaland. Na, a tankkal a bontóban sem jártam jól. Hat bontóban voltam Budapest környékén, egyikben sem volt tank. Vagyis a hatodikban volt, de nem olyan típushoz, mint az enyém. Nem baj, ötezer forintot megért, megvettem. Irány a szerelő. Jó napot! Hoztam tankot, cseréljük ki. Természetesen nem passzolt. Két rohadt típust gyártottak a jugóból, egyébként a Lada Niva, Fiat Polski, Fiat Uno, Panda, Fiat akármi alkatrészek mindig jók bele, de a tank az nem. Abból muszáj volt két tök különbözőt gyártani.
Jó, hát akkor elkezdjük rágni Tibby és Csikós úr fülét, hogy segítsenek. Tibby azt javasolja röhögve, hogy írjam ezt meg, illetve, hogy szerezzek egy nem túl drága gumi versenytankot, és valahogy kendácsoljuk oda a kocsira. Zsolttól kaptam két karosszérialakatoshoz számot, akik szoktak tankot javítani. Szoktak volt, hogy pontos legyek, mindkettejük lába között durrant már szét tank, úgyhogy már ilyet nem vállalnak. Közben mindenféle ismerősöket zargattam, több vidéki bontót is bejártak, de tank sehol.
Végül nem maradt más: ki kell menni Szerbiába, ha a jugó hazájában nincs tank, akkor sehol, és ott eszi meg a fene az egészet. Nem akartam még tőled megválni kisautó, de így jártál. A szarért lyukadt ki a tankod! Ráadásul egy idegesítően kicsi helyen, de cserébe az alján.
Jó nagy szerkesztőség, ahol dolgozunk, így volt határon túli kolléga. Sikerült vele leszervezni, hogy Magyarkanizsán van egy Zastava szakbolt, hívjam fel őket. Jó napot! Tank van? Van. Tényleg? Tényleg. Mennyi? Tízezer forint. Jó, akkor tegye félre egy pár napra, megyek. Meggyőztem egy barátomat, hogy leugrunk a tankért, az autópályán megy a Szerb határ felé, megnézzük Magyarkanizsát, megvesszük a tankot, a Tisza-parton eszünk egy pljeskavicát, és iárny haza. Ha már ott voltam vettem két lengécsillapítót is hátra, mert korábban már mondta a gumis, hogy kicsit kezdenek lógni. És nem lehetett otthagyni, mert hatezer forint volt darabja, és nem bontott, vadiúj. A pljeskavica egyébként hatszáz forint volt, és szuper, úgyhogy érdemes volt már csak ezért is lemenni.
Hazajöttem, a határon persze kiröhögtek. A vámos diadalittasan megkocogtatta a csomagtartóban a tankot, hogy ez meg mi. Mondtam, hogy ez egy Zastava-tank. Elvigyorodott, és egy na tünés innen keretében utunkra bocsátott minket. Nem akarok tippeket adni a cigarettacsempészeknek, de ez például elég jó terelésnek tűnik.
Itthon berakattam a tankot, meg a gátlókat. Úgy éreztem, újra tökéletes minden. Ekkor volt nagyjából április vége. A zaszti ment, a lengéscsillapítók csodát tettek. Most már nem úgy veszi az akadályokat, hogy Krassch, hanem úgy, hogy Blüp. Príma. Elhoztam a szerelőtől, leparkoltam.
Másnap reggel ránéztem. Lógott a lökhárító, és volt a kocsi előtt vagy négy kuka. Azonnal jött a diagnózis: a kukások valószínűleg az egyik kukával leverték a lökhárítót hajnalban. A lökhárító korábban is tört már le, és mivel üvegszálas műanyag, elég nagy szívás javítani. Tudom. Been there, done that. Akkor egy pestkörnyéki csúszdaüzemben tudtam megcsináltatni értelmes áron. De ehhez most se kedvem nem volt, se időm. Az idegtől alig láttam, alig 24 órán keresztül volt jó a kocsim. Telefonálás a szerelőbarátomnak, ez van, tudod, a múltkor veled szívtam a lökhárítóval, csináljuk már meg, nem kellenek a csúszdások, kitaláltam, mi lesz.
Elmentem az OBI-ba, vettem olyan ragasztót, amire azt írták, hogy jachtot lehet vele ragasztani, meg 25 méter üvegszálas szövetet (ez a legkisebb kiszerelés). Néhány óra alatt újjáépítettük a letört üvegszálas tartóelemet. Szerintem most az az oldal tart jobban, sőt, valószínűleg a kocsiból már rég nem lesz semmi, amikor az a kis műanyagkocka még mindig egyben lesz. Május elejére megint használható autóm lett. Boldog voltam. De valami nem hagyott nyugton. Ha már szinte mindent megjavítottam, kicseréltem már rajta, ha nem rozsdásodik a motortér, ha a motor nagyon egyben van még, ha belül is vállalható, akkor miért ne hozassam rendbe az egészet?
Az utolsó lökést az adta, hogy el kell vinnem hamarosan vizsgáztatni, amihez ki kell lemezelni a fenéklemezt, mert eléggé elrozsdásodott. De ha már lakatoltatom, akkor lakatoltatom rendesen. Lesz új fenéklemez, küszöbök, bal ajtók, hátsó sárvédő, meg egy pár apróság. Tanksapka-fedél például. Itt tartunk most, a kocsi már a fényezőnél, hamarosan elhozom, és kezdődik a kipofozás második fázisa. Mondjuk akkor kicsit elbizonytalanodtam, amikor a lakatos megkérdezte, hogy megkocogtathatja-e kalapáccsal a kocsit, hogy talál-e rajta olyan lemezrészt, amihez tud hegeszteni. És amikor a harmadik lyukat ütötte bele a rozsdás autóba, akkor elmerengtem azon, hogy mi van, ha nem talál ép lemezt, viszont szépen sajtreszelőre pofozza a kocsimat. Végül szerencsére meglettek az ép lemezrészek, így az is, hogy mennyi részt kell kicserélni.
Nem veteránt akarok, meg nem kiglancolt bemutatóautót, hanem a jó öreg, nyúzható, földútra és autópályára egyaránt alkalmas zasztit, amilyen valószínűleg új korában lehetett 1991-ben. Most tartok lakatolással, tankkal, lengéscsillapítókkal együtt olyan kétszázezer forintnál, szerintem még ötven, és kész lesz az autó. De, ahogy magamat ismerem, nem lesz ez olyan egyszerű menet.
