Tűzoltás a határban

2012.11.17. 07:29
54 hozzászólás

Az októberben lángra kapott Opel esetét követve merült fel az Ifex impulzusoltó puska neve a cégnél. Ott ugyan végül kiderült, hogy a hivatásos állomány már nem használja, de közben megmozgattunk minden követ, így tudtuk meg, hogy a solymári önkéntes tűzoltóknak viszont van. Ezt ki kell próbálnunk.

Sipos Zoli felkészül

Közben teltek, múltak a napok és megérkezett egy VW T5-ös kombi, véletlenül pont piros, bocsánat salsa-vörös színben. Így amikor megtudtam, hogy az önkéntes tűzoltók a szokásos gyakorlatukat fogják végezni, ahol akár az Ifexet is ki lehet próbálni, tudtam, mivel kell mennem. Közben a feldobott köremail hatására hozzám csapódott Sipos Zoli, aki legyőzhetetlen vonzalmat érez a csőrös Tranzitok iránt. És mivel éppenséggel a gyűjteményében a mentőn kívül kétféle tűzoltó is akad, így adva volt, mivel fog érkezni.

Alkalomhoz illő járművekkel érkeztünk

Adyliget határában csodálkoztak is amikor berobogtunk a két kocsival, hogy ki jött még a gyakorlatra, amit a solymári és a pilisszentiváni önkéntesek tartottak egy elvadult mezőn. Ha a füst nem jelezte volna, merre vannak, még akkor is könnyen észrevehetőek voltak a frissen felújított és láthatósági sárgára fényezett Magirus Deutz gépjárműfecskendő miatt.

Sipos rácsodálkozik a Magirus Deutz gépjárműfecskendőre

Az élénk színű autó mellett segédkezett még egy IFA W50LA gépjárműfecskendő, aminek a tetején vízágyú is akadt. Persze ez mindjárt felkeltette az érdeklődésünk. A nem túl fiatal technika kicsit nehezen éledt fel, de aztán sikerült egy bemutatót tartani a keletnémet vassal.

DSC08305

Az IFA mellett pedig szerényen meghúzódott egy Steyr 91-es tűzoltó daru, ami jelenleg emelőkosárral ellátva juttatott fel minket 8-10 méter magasba. 

DSC08494

Miután megfelelően felszerelkeztünk, kipróbálhattuk az impulzuspuskát, igazán férfias eszköznek bizonyult. Igen nagyot rúg, így a gyakorlatlan kísérletező akár hátra is eshet, ezért elővigyázatosan megtámasztottak minket.

DSC08165

Miután mindent megnéztünk, lefényképeztünk, kipróbáltunk, adta magát a helyzet, hogy a tűzoltók is kipróbálják egy beülés erejéig a T5 Kombit. Tetszett nekik, bár az ő kicsit leharcolt T4-esükről kérdezgetve kiderült, hogy a 4x4-re annyira nincs szükségük.

Németek egymás közt

Persze egy új furgon jól tudna jönni, de amíg még egy szett téli gumi beszerzése is gondot okoz, addig ez csak álom marad.

DSC08729

Köszönjük a lehetőséget és a türelmet a solymári és a pilisszentiváni önkéntes tűzoltóknak.