Életem legkevésbé orrtolós autója

2013.10.29. 18:08
54 hozzászólás

DSC_3344.jpg

Kaptam egy meghívást Hevesre, mármint Heves városba. Az Eötvös József szakközépiskola és gimnázium, amit valamiért ma már oktatási központnak hívnak hívott, hogy utazzak már oda, és meséljek a Totalcarról. Fizetik az útiköltséget. Azt mondtam, oké, viszont spóroljuk meg az útiköltséget, és legalább dolgozni is tudok, a gyerekeknek meg konkrétan mutatom meg, hogyan készül a Totalcar, ha szereznek egy jó tesztautót. Ballagó János, az osztályfőnök hamarosan jelentkezett is a gázsival, ami egy első generációs Mazda RX7-es tesztvezetése volt.

DSC_3377.jpg

Kedvencem az első RX7-generáció. A második nekem túl szögletes, a harmadik már nagyon szupersportautós. Ebből is tán ez a barna dekoros kétszínű a legszebb. Itt már túl vagyunk a teszten, melynek során döbbenten tapasztaltam, mennyire könnyen fordul az RX7-es. Most jöttem az Audi Alpen Tourról, ahol Sport Quattrót vezettem, ami azért etalon, de valami agyleszakító a különbség, mennyivel könnyedebb a Mazda. Pedig ebben még szervó sem volt. Az ember elfordítja a kormányt, és... egyszerűen nem tudom elmagyarázni, ezt sajnos érezni kell.

DSC_3362.jpg

50-50%-osnak mondják a súlyelosztását, de szerintem elöl egyáltalán nincs súly. Mondom, úgy fordul, mintha valami farmotoros lenne. Az amúgy is picike motor határozottan az első tengely mögött van, még az ékszíjak is alig lógnak be, úgyhogy a Mazda a konstrukciót joggal nevezte el orrközépmotorosnak. Kanyarban nemhogy tolja az orrát, de mintha kifejezetten behúzná. Az ember még azt is képzelhetné, hogy gázzal fordítja, úgy szűkül az ív, de nem: ez egy autó, amit a kormány fordít.

DSC_3358.jpgKényelmesen sportos plüss ülések. Érdekes, hogy Ázsiában azóta is legjobban a barna belső megy.

DSC_3365.jpgAz első ablak nem megy le teljesen, csak ilyen furcsa, csálé módon. Ez is a sportautós kompromisszumok közé tartozik, amiket már a 70-es években is boldogan vállaltak a tulajdonosok.

DSC_3354.jpg

A háromküllős kormány régi nagy kedvencem. Egyszer, még a Totalcar hőskorában vezettem már első generációs RX7-est, de nagyjából csak a kert közepétől a kapuig. A 13 éve meglátogatott balmazújvárosi guru egyébként rég abbahagyta már az ipart, a cikk megjelenése után amúgy is rengeteg panaszos levelet kaptam elégedetlen, vagy egyenesen átkúrt tulajdonosoktól.

DSC_3350.jpg

Ezt a képet kiraktam a Facebookomra is találós kérdésként, kitalálja-e valaki a vicces piktogramok alapján az autó típusát. Sokan találgattak, de csak akkor lett meg, amikor segítségként a kilométeróráról is beraktam egy képet. Ezt:

DSC_3368.jpg

Régi sportautók között viszonylag ritka, hogy 7 ezerig forgatható volna a motor. Viszont ha elértük a határt, irgalmatlanul kellemetlen és hangos dudálással figyelmeztet. Az első RX7-es egyébként még bőven nem turbó, csak kéttárcsás, 1146 köbcentis szívó Wankel 110 ló körüli teljesítménnyel. 70-es évek végi sportautónak szerintem így sem gyenge, szépen megy, de engem kicsit meglepett, hogy nyoma sincs a turbós RX7-esek félelmetes morajlásának, vagy az RX8-as wankel-turbinahangjának. Nem szól rosszul, de a hangja alapján akár sor négyes is lehetne.

DSC_3353.jpg

Wankel, de hosszmotor, úgyhogy az a minimum, hogy a váltó kifejezetten jó. Persze a Mazda az elsőkerekes autóihoz is jó váltókat csinál, akkor is, most is.

DSC_3361.jpg

Rózsa Gergő, az autó tulajdonosa úgy jutott hozzá, hogy a szüleinek autókereskedése volt, és egy egri bácsi hozta Hevesre beszámíttatni. Be is számították. Évek múlva a régi tulaj jelentkezett, hogy visszavásárolná, de természetesen nem adták. Egyébként körülbelül hatvanezer kilométert rakott az autóba, problémamentesen. Ezek szerint nem kell mindig mindenkinek a tömítőéleken paráznia; a forgatás alatt szorgalmasan taposgattam ki a belét, de a veterán nagyszerűen viselte. Mindig nagy élmény, ha nem azzal adnak oda egy régiséget, hogy erre meg arra vigyázzunk. Csak átnyújtják a kulcsot, aminél jobb kritika veteránautóról nem létezik. 

DSC_3366.jpg

A régi RX7-es az első MX5-generációhoz hasonlóan bukólámpás. A lámpa a mosáshoz, vagy egyéb merényletekhez külön is nyitható, de a gomb az MX5-ösével ellentétben a kormánytól balra van, és teljesen máshogy is néz ki.

DSC_3375.jpg

DSC_3363.jpg

Szép, 70-es évekbeli légszűrőház, melyen büszke felirat hirdeti, hogy ez rotary engine. És persze a forgatásról a gyerekek elég gyorsan szétszéledtek. Amikor először elmondtam nekik, hogy ez egy igen unalmas műfaj, majd meglátják, láthatóan még nem hitték. De most csak kérdezzenek meg bárkit Hevesen, tanúsítani fogja: izgalmas programnak szinte bármi más jobban megfelel.