A Ladáknál mindenki sikongott

2014.01.08. 17:30
21 hozzászólás

„A ködben csak hallottuk, ahogy gangol valami - brááp-brrááááp-brráááááp-brááááá – aztán hirtelen sistereg a gumi a nedves aszfalton, megláttuk egy pillanatra az EVÓ-t, majd tompa csattanás, utána stadam-badam-bammm, de a ködben teljesen eltűnt a kocsi. Nyílegyenesen kiesett az ember a szőlősbe.” Ezt a gyors összefoglalót kaptam a 15. Szilveszter Rallye délelőtti leglátványosabb eseményéről, amit az olaszautó-őrült társaság a Hungaroring feletti kanyarokban látott. Eszembe is jutott az idézet, amit Fat barátom mesélt, még vagy tizenöt éve. A pálya mellett állva hallotta valakinek az élménybeszámolóját: „…jött nagy gázzal, oszt fartatott egy sendergősset, csak úgy szikrázott a kartertálca!”

IMG 8876
Innen egyenesen esett ki a szőlősbe

 

Nem vagyok egy nagy ralira járós, életemben egyszer voltam, akkor is a pécsi versenyre keveredtem, hogy az Érdi-féle Mazda 323 GTR-t láthassam élőben, meg beszéljek pár szót Tóth Józsival, aki az Érdi-csapatnál szerelt (hét közben pedig az egyik márkaszervizben gyógyította a Mazdákat, köztük az én 323 TXL-emet). Tetszett a dolog, de hogy száz kilométereket utazzak, hogy kilátogathassak egy versenyre… Azt hiszem, tényleg nem hozott eléggé lázba a rali, mert vagy tizenöt éve, hogy ezen a pécsi versenyen jártam. Most többen is hívtak, a tizenhatodik kerületből átugrani a ring mellé meg tényleg nem egy nagy kirándulás. Én csak délutánra értem ki, addigra már a helyszínen felállított tárcsán sült húsból és a forralt borból is csak az utója maradt meg.

IMG 8908
Csak vicceltem, hogy álljanak a tetejére a csoportképhez, de már másztak is fel rá

Most sem álltam a lezárt pálya mellett túl sokat, talán ha két-három órát voltam kint. De kellemes volt az idő, szépek a fények, és a fene tudja miért, most még azt is élveztem, hogy mindig csak egy kanyart látok a pályából. De ott viszont egyik-másik pilóta rendesen elkente a gumit. Nézőként az ember pont tojik rá, kinek milyen az ideje, a lényeg, hogy lássam, hogy harcol a sofőr a technikával, szitál a kocsi féktávon, keresztbe rakja kanyarban, és elemelkedik, mikor bukkan. Tényleg csak az a fontos, hogy sendergősset fartassanak, szikrázzon az a kartertálca. A béemvések, meg a ladások közt volt sok pilóta, aki tényleg látványosan ment, jó volt nézni. Makk Gabi barátom foltos Fiat Campagnolája mellett didergő olaszautó-buziknak persze a Ladákra porcosodott, a sztorizás mindig megakad, mikor egy ruszkifiat jött.

IMG 9026

Az a két kanyar, amit beláttam, meg még egy parkoló, lentebb is tökéletesen elég volt, hogy megkapjam a fílingérzést: sok lelkes ralifan az út szélén, távol a kordontól bográcsozik, tűzijátékot ereget, kulturáltan szórakozik, páran kicsit bátrabban, közvetlenül az egyenes szakaszok mellett, a pályára behajolva csápolnak, buzdítják a pilótákat. Meg pár teljesen agyalágyult a lezárt útszakaszon, háttal a várható forgalomnak sétálgat. Érthetetlen, hogy miért ilyen eszetlenek páran. A sárga mellényes szervezők meg egymásra nézve vonogatják a vállukat, hogy hát most micsinájjanak. Tudom, hallani, mikor jön a versenyautó, de akkor is elég felelőtlen dolog a versenypályán kóricálgatni, csak oda kéne kurjantani, hogy hé, legyen már eszetek!

IMG 8842
Végig keresztbe1

Azon is meglepődtem, hogy vannak, akik minden további nélkül oda állnak gyalog, de akár autóval is, ahová egy elnézett féktáv, vagy műszaki hiba miatt kieshetnek a versenyautók (mint ahogy a délelőtti EVO pontosan oda esett, ahol délután a három hardcore terepjáró állt, még a sodródási nyomok is tisztán láthatóak voltak). Pedig tényleg, annyiszor, de annyiszor elmondják, hogy kanyar külső íven semmi esetre se álljon senki – de vannak, akik tényleg csak a saját kárukból tanulnak.

IMG 8878
Igen srácok, jön az autó. Nem a lezárt pályán kellene korzózni

Azt hiszem, legközelebb rááldozom az egész napot, motorral megyek, és a pálya több pontját is megnézem, mert úgy izgalmasabbnak tűnik a dolog. Akiket a 15. Szilveszter Rallye mélyrehatóbban érdekel, nézzenek át a Rallye Dreamre, ott aztán mindenki talál neki való tartalmat, belső kamerás fejre borulástól profi versenyfotókig, eredményekig mindent.

IMG 8936
A kocka lebetegedett, lendületesen kerülte a Kopejka