2014.10.31. 11:27
37 hozzászólás

DSC 0165

Alig ért véget a Brutális Fizika idei négy epizódja a Spektrumon, máris folytatódik valami még veszélyesebbel. Ezek ugyanis kitalálták, hogy kezdjünk el játszani a mindenféle porokkal- és löttyökkel, hogy a végén aztán megmutassuk, milyen kamu-arannyal vernek át a piacon, vagy hogyan készül a krómbelsejű üveggömb, netán csak szórakozzunk sok durranógázzal kevés helyen…

DSC 0205

Igen, jól gondolják, ebből megint semmi jó nem sülhet ki. Pláne nekem, aki ennyi mangánt, jódgőzt, meg ki tudja mit még életemben nem nyeltem, mint ez alatt a négy hét alatt. Nem untatnám a nagyérdeműt a részletekkel, de ez alatt az egy hónap alatt, amíg a Brutális Kémiát forgattuk kaptam pár heveny mérgezést, összeszedtem egy ínygyulladást valamilyen portól, ásítottam színes sálat odahaza éjszakánként a jódtól, pörköltem le magamról a szőrt. Láttunk mentőautót ismét és késsel hadonászó, agyhalott büfést, aki nem akarta megérteni, miért nem az ő csirkesütésének szentelünk 12 percnyi műsoridőt cserébe a konnektorért, ami persze forgatás közben bosszúból kitépett a falból, így az adott jelenet lámpástul-mindenestül mehetett a levesbe. Majd ránk hívta a helyi hatóságot is… na mindegy, végül is élünk és ez nagy mértékben azért annak is köszönhető, hogy gyorsan ugrunk és Nagy Gergő Zoltán vegyészünk elég elővigyázatos volt.

DSC 0263

Joggal. A periódusos táblázat végén lévő hiperritka fémekkel játszadozni és robbantgatni nem gyerekjáték, ahogy egy ezerszeres nagyítású gyufával sem. Kemény volt, fogyott a forgatás során minden: ember és gép is, mondjuk utóbbit szívesen mellőztük volna, a fene sem gondolta, hogy egy kerti vécének köszönhetően elkészítjük az utóbbi idők legdrágább és egyben legrövidebb tévés jelenetét. Katalízis, oxidáció, égés és fémek, ez a négy téma és ne gondolják, hogy a kémia unalmas. Ebben a formában biztosan nem.

Na majd meglátják, elég tanulságos lesz a Brutális Kémia első epizódja holnap, azaz november elsején, 16.00-tól a Spektrum TV-n!

DSC 0394