Így kínozzák az utángyártott lámpákat Tajvanon

Az Eagle Eyes nem számít nagy gyárnak Tajvani viszonylatban, de még a sziget déli részén, Tajnan városában sem. Elég meggyőző volt, hogy amikor elkértem a katalógusukat, egy másfél kilós, hatszáz oldalas paksamétát kaptam, amiben szúrópróbaszerűen mindent megtaláltam, régi Swifttől az újig, Cadillac Escalade-en át még a Tehén hátsó lámpáját is. Amit egyébként egyszer már cseréltem, majd meg is nézem, véletlenül nem Eagle Eyes-e.

 

Az Eagle Eyes azért is lehet viszonylag kicsi, mert ott van még Tajnan városban a…, az Eagle Eyes pedig hozzájuk képest viszonylag kicsi, és inkább utólagos buragyártó. Sok típushoz újonnan is gyártanak, de úgy látszik, nem veszik magukat olyan lehetetlenségig komolyan, mert simán engednek fotózni, még a fényképezni tilos táblák alatt is. (A … gyárban erről szó sem lehetett.)

Az első döbbenet, hogy miért nem sorjás a minőségi műanyag: mert a gyártási folyamat végén emberek egyesével lesorjázgatják és csomagolják a burákat. Ahogy egyébként a kész lámpatesteket is egyesével végigpróbálgatják. Aztán ugyancsak emberi erővel burkolgatják abba a légpárnás fóliába, amit mi itthon vicsorogva pukkantgatunk ki. Nem mindenhol sorjáznak persze ilyen lelkesen, mert például a nálunk a gyári ár majdnem harmadáért (450-150 ezer forint) kapható alumínium géptetőt BMW-re, na ott a ponthegesztések hagyta pöttyök elég élesek tudnak lenni. Tényleg, ilyen présüzemben nem is jártunk, de egyszer mindennek eljön az ideje.

Az egyik szobában láttam egy fáraószarkofágra emlékeztető szekrényt, amiből fehér füst gomolygott. Közelebbről láttam aztán, hogy valójában gőz: Amerikában valamelyik autógyár megköveteli a sós párával szembeni ellenállást. Az összesített időtartam 240 óra tíz, egyenként 24 órás etapban, addig gőzölik a burát.

Mindez természetesen nem keverendő össze a nedvességteszttel, ahol zuhanyoztatják a lámpatesteket, 24 egymást követő három órás etapban. Ha belegondolunk, egy olyan fényszóró, amiben magunk is ki tudjuk cserélni az izzót, nem lehet hermetikusan leszigetelve, márpedig a jelenlegi globális autópark nagyobbik része ilyen. A cél tehát nem az, hogy kiderüljön, nem tud behatolni a nedvesség - ennél sokkal összetettebb a kérdés. És persze a tesztelés is: a sós gőzfürdőn és a zuhanykabinon kívül még meglehetősen extrém körülményeket szimulálnak. Például skandináv értelemben vett farkasordító hideget.

A zuhanyoztatást követően az előírás szerint három percen belül el kell kezdeni a légáramlás-tesztet. A gép nem csinál nagy vihart, a kis rojtos kártyalapok kissé illúziórombolóan analóg módon mutatják, megy-e éppen a 30 km/h-s légáramlás. Az is meg van szabva, hogy a lámpatest egyes oldalain hány hüvelyknyi szabad helynek kell maradnia. Egy órányi szél után veszik ki a munkadarabot, és vizsgálják meg, maradt-e benne nedvesség.

Mer' ugye, ha maradna nedvesség, nagyon hülyén nézne ki, amikor berakják a porkamrába. Itt is kijegyzeteltem a konkrét kívánalmakat: 900 milliméter falhosszú kockában 4,5 kg finomított ASTM C150-77 szabványú portland cement. Mint valami marsi élőlény terráriuma, a közepén ott csücsül a marsi Anikó varangy, aki azt szereti, ha nem ülepszik le a por, ezért 15 percenként sűrített levegővel fújnak neki oda egyet-egyet.

Majd a munkadarabot kiveszik és letisztogatják. Sajnos ilyet pont nem láttam, és amúgy is már rég tovább kellett volna haladni, úgyhogy csak annyit tudtam felírni, hogy kilenc ciklusból áll a koptatópróba, de a gép is éppen állt. Gondolom, olyasmi, mint az Ikea székre ülő robotja, csak ez csiszatol.

Aztán már tényleg csak kettőt tudtam kattintani, de muszáj volt, mert elég jól nézett ki a kivetítős nagyító, ahol - gondolom - az izzószálakat csekkolták.

Utána már tényleg irgalmatlanul rohanni kellett, a bennem rejlő ipari kém alig tudta lefotózni az alapanyagos zsákot, így tehát most már tudjuk, hogy a lámpatestek jókora adag nejlont tartalmaznak, és ha esetleg magunk is belevágnánk a gyártásba, akkor a Chun Lu Plastic Companyt keressük.

A papírforma szerint a végére tartogatták a legérdekesebb részleget, a sötétkamrát, ahol még ellenőrzik a fényszórók vetített képét. Egy ilyen műhely tényleg jó, főleg, hogy a zajból és a néha vakító fényből hirtelen egy félhomályos, csendes zugba jutunk. Mi viszont már szinte hazajárunk a budapesti GE-gyár laborjába a Váci útra, ami azért ennél sokkal-sokkal komolyabb, hiszen ott nem csak termékeket ellenőriznek, de fejlesztenek is.

A fröccsöntő gépek viszonylag kis helyet foglalnak a gyárban, és az esztergomi Suzuki présüzeméhez hasonlóan inkább a prásformál foglalnak sok helyet. Az autólámpák formái kívülről ugyanúgy néznek ki, csak lényegesen kisebbek, bár egy daru nélkül ezeket sem lehet csak úgy kikapkodni a sorból, viszont ezeket is szigorú térképészettel tartják nyilván, hogy ha esetleg gyorsan kéne a piacra ezer Golf II hátsó lámpa, ne kelljen hosszasan bolyongani.