17 év után, teljesen véletlen talált rá ellopott Camarójára

2021.01.05. 17:43
0 hozzászólás

Egy lopott autó előkerítésére annál kisebb az esély, minél több idő telik el. Ezt valószínűleg Tommy Cook is tudta, akitől 2003-ban lopták el '69-es Camaróját, aminek azóta se híre, se hamva nem volt. Pedig ezalatt a tizenhét év alatt rendszeresen jelentette a rendőrségen autója eltűnését, de még a nyomára sem bukkantak. Végül azonban ő maga, óriási szerencsével, de megtalálta.

Tommy Cook Camaróját 2003 szeptemberében lopták el egy műhelyből, ahol éppen motor- és váltócserére várt. A cserének ráadásul abban a fázisában csaptak le a tolvajok, amikor már se motor, se váltó nem volt az autóban, így feltehetően tréleren szállították el a kibelezett kocsit. Cook annak idején rögtön jelentette a rendőrségen a Camaro eltűnését, és a következő tizenhét évben is rendszeresen így tett, és érdeklődött veteránja iránt, de hiába, nem találták meg.

Tavaly aztán Cook elkísérte egy ismerősét Camaro-nézőbe, mivel barátja egy '68-as példányt szemelt ki magának és a segítségét kérte. A műhelyben viszont figyelmét egy másik Camaro, egy zöld '69-es modell terelte el, és el is kezdett kérdezősködni vele kapcsolatban - sok mindent ugyan elsőre nem sejthetett, hisz 17 hét az baromi hosszú idő, illetve a sajátja narancssárga színű volt egykoron. A beszélgetés és a nézelődés folyamán aztán kiderült, hogy feltűnően sok a hasonlóság ez és egykori autója között, még a gyárilag beépített, lehajtható hátsó ülések is egyeztek, pedig ez igencsak ritka opciónak számított.

Miután már minden túl gyanússá kezdett válni, megnézte az autó alvázszámát, amit korábban nagy erőkkel próbáltak eltüntetni, de ki tudta bogarászni a kopott azonosító karaktereit. Később otthon aztán összehasonlította a rendőrségi jelentésben lévővel, és akármilyen hihetetlen kiderült, hogy egyeznek; nem hiába gyanakodott, az az ő Camarója. Nem sokkal később jelentette a rendőrségnek, hogy megtalálta régóta vágyott autóját, de előtte állítólag megvárta, még ismerőse elhozta a másikat, a '68-ast.

A Camaro jelenlegi tulajdonosa egyébként ártatlan, és mit sem tudott az egészről, de nem csoda, 2003-as ellopása óta ő volt a negyedik tulajdonos. Az egészen elképesztő sztorira felteszi a pontot, hogy a motor és váltó nélkül elvitt autó most kívül-belül nagyon jó állapotban van, és került bele új, 5,7 literes V8-as is. Cook szerint jobb állapotban van, mint amikor ellopták.

Forrás: Carscoops, Carbuzz