Így fest a magasból Kalifornia óceánba szakadt útszakasza

2021.02.03. 09:47
3 hozzászólás

Sok válogatás szerint a bolygó egyik legszebb autóútja a kaliforniai 1-es út, ami 1050 kilométeren át követi az állam óceánpartját, a táv javán közvetlen közelről, azaz minimum látótávolságra kígyózik a Csendes-óceán mellett. Nagyjából így:

mzfh

Az út, sőt, konkrétan a most érintett szakasza 2017-ben már megkapta a világhírt, amikor egy földcsuszamlás miatt négyszáz méteren omlott rá az útra a hegyoldal. Az egymillió tonnányi föld és szikla akkor nemcsak az utat temette be, de öt hektárnyi területet vett el az alatta hullámzó óceánból is. Most nem az út fölött, hanem az alól szakadt le a hegyoldal, és a helyszín most is a Big Sur térség, az ok pedig akár négy éve, megint a kiadós esőzések, amik kimosták a földet az út alól, mire annak mind a két sávja beleomlott az óceánba egy rövid szakaszon. 

A 2017-es eset után több mint egy évre le kellett zárni az utat a térségben, az eset közvetlen hatásáráról pedig még egy aranyos dokumentumfilm is készült California Landslide: A Dog's True Story címen. Egy vizsla szemén keresztül mutatja, az omlás után hogyan változott meg az itt élő élete, akik közül sokaknak nemhogy egy évre, az újjáépítésig kellett elhagyniuk az otthonukat, hanem végleg. A felmelegedés miatt egyre kiszámíthatatlanabb időjárás ugyanis nem csak az évről-évre pusztítóbb erdőtüzeket okozza Kaliforniában, a száraz időszakokat követő óriási esőzések miatt egyre gyakoribbak és nagyobbak a sárlavinák, földcsuszamlások is. A napokban történt eset mögött is ez a probléma áll. Igaz, ennek a szakadásnak a kijavítása talán nem tart majd egy évig.