Online élmények kolera idején

2 hozzászólás

Nem lehet felmérni sem, hogy a gazdasági és emberéletekben mérhető kár mellett mekkora lelki, érzelmi terhelést, sérüléseket okoz a járvány. Családi tragédiák, létbizonytalanság támad sokakat, és azok is küzdenek a bezártsággal, akik amúgy szerencsés helyzetben vannak. Úgyhogy nem csoda, hogy új, online helyeken keressük a közösségi élményeket

Bolla Gyuri – A szimulált vezetés is jobb együtt

Ilyenkor húsvét táján a multinacionális autós bandámmal kellene az évi rendes találkozó keretében veretnem, Európa valamelyik kies, kanyargós, szép tájakon áthasító útján. Mint legutóbb 2019-ben. Ehelyett marad a whatsapp kapcsolattartás a csapattal, ahogy mindenki ül a különbözőképpen lezárt otthonában. Persze a sztorik mennek, sőt szerveztünk zoom-alapú italozást, még szép. Online karácsonyi húzást tartottunk, amire, sok hülye pasi, persze mindenki alkoholt postázott, úgyhogy még az idegen ízek kóstolása se maradt el teljesen – de azért az mégsem ugyanaz. Nem ugyanaz, mint amikor a Jura hegység valami eldugott vendégházában Manuel barátommal házi pálinkát cseréltünk házi calvadosra. És az ismeretlen hegyek ismeretlen ösvényeit sem pótolja teljesen, mikor kimegyek a Minivel kocsizni a kedvenc itthoni csapásaimra. Ezért megpróbáltuk ezt a részét is pótolni.

Online játszani ugyanis nem csak lövöldözős-verekedőset lehet, de autósat is. És az autós játékok se mind zárnak be a versenypályára, így történt hát, hogy végül több mint tízen jöttünk össze egy este a Forza Horizon 4 lobbijában. Persze a csatlakozások néha megszakadtak, de így is változatos kocsizásokkal, kihívásokkal és ökörködéssel telt néhány óra. Hiszen lehet egyedi versenyeket szervezni magunknak, és itt, csak itt még az ittas vezetés is belefér. A végén pedig csapatfotó készült, az épp jelenlévő nyolc autóval, pont mintha tényleg utaztunk volna – ki a sajátját vitte pixelre, ki másikat választott. Nem ugyanaz, nagyon nem, de mégis színt visz a hómszkúl-hómofisz tandembe.

Karotta - Mérnökösködés és világjárás repülővel

Túl vagyunk az egy éven a keserves karanténvilágban. Mivel a háztartásunknak van olyan tagja, akinek az életére különösen veszélyes ez a koronás rohadék (most a vírusra gondolok), ezért komolyan vesszük, hogy csak a legkritikusabb dolgokért mentünk emberek közé, akkor is maszkban és rövid időre. Szívesen lekopognám egy balsafa váltógombon, de egyelőre élünk is. Viszont nehéz volt nem becsavarodni, sőt, igazából minden napot aktívan meg kell menteni. Az irodai munkát lenyomjuk itthonról, de forgatni muszáj volt eljárni, mert a tévé kegyetlen, a leadásokat nem lehet eltolni holmi életveszély miatt. Ezért az emberek, akikkel találkoztam, a családomon kívül csak a tévéstábunk tagjai voltak. Amíg az egyikük ki nem dőlt. Drukkolunk innen is, Máté!

A legfőbb társasági életem azóta Galvanikus Kozma Gréta mérnökovija, amelyben kiscsoportos szakértés zajlik a villanyautó-építés változatos bugyraiban. Mindenki üldögél a saját kuckójában, és megosztott képernyőkön bemutatott CAD-modellek felett trollkodik szükségtelen szóviccekkel. Nekem egyenesen ez a legfőbb tudományos kontribúcióm a folyamathoz, de hát én nem vagyok mérnök. Bár néha magam is mérök.

Ezzel együtt a legegzotikusabb karantén-nördködést messze nem mi csináljuk, hanem Lacó barátomék. Lacónak van totalcaros vonatkozása is: 2004-ben, középiskolásként ők készítették a legendás Skodri-tesztet az akkori Készítsen Ön is Totalcart tévépályázatra. Lacó azóta nagyon keresett colorist lett, a világ minden szegletébe távdolgozik, csúnya videókból csinál szépet. És a minap elmesélte, miért nem ér rá velünk Fortnite-ozni (pedig AR-rel és sznájpival is gyilkos keze van): egy nemzetközi galerivel valós időben körberepülik a földet Microsoft Flight simulatorban, és közben idegenvezetik egymást. Amit valahogy így tudok elképzelni:

Nézd, Szergej, az ott a jobb szárnyvéged alatt a Szovjet hősi emlékmű, amit a felszabadításunk során meghalt honfitársaid tiszteletére emeltünk, az meg ott a bal vezérsíkod mögött az 56-os, ahol a honfitársaid által megölt magyarok szabadságharcára emlékszünk. Jürgen, 3 óránál az ott a ti megszállásotok emlékműve, ami arról szól, hogy Yisrael köteléktársunk honfitársait nem mi öltük meg anno, hanem csak ti. Zavaros, mi?

Szóval egyfelől lehet repülni, ami őrült jó móka, másrészt beszélgetni, harmadrészt megismerni egymás obskúrus, fura világát. Lacó így foglalta össze a lényegét:

  • A Microsoft Flight Simulator 2020 augusztus 18-án jelent meg, az egész világ megjelenítéséhez 2 petabyte-nyi adatot használ és azt egészíti ki AI generált objektumokkal
  • A hivatalos fejlesztőcsoport is szervezett már az elejétől közösségi repüléseket, mivel az összes éppen játszó játékost látja az ember repülés közben.
  • Pár héten belül elindultak azok a közösségek, akik együtt akartak berepülni egy-egy országot vagy tájat, a leghíresebb mégis az a csávó volt aki kitalálta, hogy körberepüli a világot, Londonból kelet felé indulva. Az elején egyedül repült, most már 40-60 ember csatlakozik hozzá minden szakasznál.
  • Hetente három szakaszt repülünk, minden szakaszhoz más repülőt választunk.
  • Mivel a szimulátor az egész világról gyűjt real-time időjárás-adatokat ezért mindig pont abban az időjárásban repülünk ami az adott helyen van (felhőrétegek, szélirány, csapadék, hótakaró) ami nyilván néha gyönyörű, néha pedig másfél óráig nem látunk semmit.
  • A közösség abban segít, hogy az átrepült tájat az ember jobban megismerje - például ha már járt arra, vagy esetleg arra él akkor az utolsó kavicsnak a történetét is el tudja mesélni -, illetve bármilyen repüléssel, repülőkkel kapcsolatos kérdése van, arra biztosan talál választ, mert hivatásos pilótáktól az amatőr szimulátorosokon át mindenfajta ember található a csoportban.

Sturcz Anti - sokan izzadni, egy szobában, biztonságban

Aki túrázik, fut, bringázik, talán egy kicsit kevésbé szívta meg, hiszen a magányos, természetben végzett testmozgás tulajdonképpen még ajánlott is. Én egy enduró bringát hajtok, amióta bejött a vírus, a Strava szerint több mint 2500 kilométert tekertem, majdnem 70 ezer méter szintkülönbséggel. Rendes országútis, pláne egy versenyző erre csak legyint, de hobbistaként a Pilis sziklás ösvényein egész szép eredmény. Persze hiába az önfeledt tekerés, az ember valahogy nem ereszti el úgy a gyeplőt, hiszen ha valamikor, hát most nem kéne holmi csonttörésekkel foglalni a kórházi kapacitást. 

Lehet persze otthon is bringázni, szerencsére a tudomány már a szobabiciklin is túllépett. A görgőzés nem új találmány, ezt használják versenyek előtti bemelegítésre, vagy akár beltéri edzésre is. Ilyenkor a bringás vagy egy rögzített görgőpáron teker, ahol az első és a hátsó kerék is forog, mint egy fékpadon, de létezik olyan is, ahol csak a hátsó kereket fogja a konzol. Sőt van, ahol nincs is hátsó kerék, csak a vázpapucs rögzül, és egy független tengelyre kerül a csoportkerék és ezt figyelik a szenzorok.

smart trainer révén minden adat megvan: leadott wattok, sebesség, pedálfordulat. Innentől csak egy lépés, hogy az adatok kikerüljenek a netre, és máris összemérhető a teljesítmény. Sőt, akárcsak a fent említett Forzában, a világ különböző pontjain a nappaliban tekerő arcok ugyanabban a pelotonban tekerhetnek fel a Stelvio hágóra, csak egy monitor kell a görgőpad elé, és netkapcsolat. Itt is csak a fizikumunkon múlik az eredmény, mert bár egy kicsit kevésbé élő, de ugyanúgy nagyon megterhelő a tekerés.

Szerintem nincs olyan bringás, aki elcserélné a virtuális élményre a hagyományos tekerést, de most egyszerűen nem fér bele, hogy emberek tömegei lihegve, izzadva, egymástól centikre erőlködjenek. A bringás e-sportban az egyik vezető platform a Zwift. A 2014-ben, Ausztráliában alapított cég 2020 elején 300%-os növekedést produkált, a virtuális edzésre használható smart trainerek (ezek a műszerekkel felszerelt okos görgők) pedig úgy fogytak el, mint a vécépapír. Volt olyan gyártó, amelyik tavaly májusra kiszórta a teljes évre szánt készletét. 2020 decemberéig 2,8 millió bringás regisztrált Swiftre.

De nem csak lakásba szorult hobbisták ismerték fel a lehetőséget. A UCI, azaz a kerékpárversenyeket szabályzó nemzetközi szervezet e-sport futamokat hirdetett meg, és még az olyan nagy múltú csapatok is beszálltak, mint a Michelton-Scott. Később olyan virtuális futamot szerveztek, ahol World Tour menőkkel és világbajnokokkal mérheti össze magát bárki a nappalijából. És bár nagyon távol áll tőlem az országúti kerékpársport, ezt még én is kipróbálnám. 

Összességében elég nagy mázlink van, hogy ha már magunkra kell zárni az ajtót, legalább ilyen mókás csatornákon kinyúlhatunk egymás felé. És ti, kedves olvasók, milyen mágikus őrületbe vágtatok bele, ami amúgy, koronavírus nélkül talán eszetekbe sem jut? Írjátok meg, összegyűjtjük és bemutatjuk, hátha valaki pont így találja meg azt a kitörési lehetőséget, ami megmenti a becsavarodástól!