Ezért lett az első Audi A8 megismételhetetlen mesterfogás

2023.02.17. 14:42
0 hozzászólás

csp-discl.png

A Volkswagen Csoport immár 28 éve publikált üzleti jelentése szerint az első Audi A8 technológiai korszakváltást hozott az autóiparban. 1994-ben szerintem ennél is többet tett, hiszen úgy indította el az Audit a manapság is sikerrel járt útján, hogy a V6-os és V8-as dízelektől a legendás 32-szelepes benzines V8-on át a hosszított platformú V12-es verzióig mindent felajánlott, ami egy luxusautótól elvárható.

Az Audi szövevényes története maga a huszadik századi Európa. August Horch hiába alapította meg partnereivel az August Horch & Cie autógyárat Kölnben már 1899-ben, tíz évvel később Zwickauban kezdhette elölről, immár a sajátja helyett a latinból átemelt Audiwerke néven. 1932-ben egyesült a négy szász autómárka, a DKW, a Horch, az Audi és a Wanderer frigyéből pedig létrejött az Auto Union.

A propaganda tengerében fontos lett a versenyzés, majd a háború után a szovjetek elől a ma is használt bajor Ingolstadtba költözött a gyár. Míg Zwickauban beköszöntött a kétütemű DKW-technológiára épülő VEB korszak a Trabant elődjeivel, az első Audi márkajelzésű modern autó a DKW F102-ből kifejlesztett F103 lett 1965-ben. Négy évvel később a Volkswagen megvette a Wankel-motoros Ro80 miatt csődöt jelentő NSU-t, majd beolvasztotta az Audiba, ahol 1971-ben megszületett a „Vorsprung durch Technik" szlogen is.

A luxusautóként viselkedő NSU Ro80 megágyazott a bő három évtizeddel később érkező Audi A8-nak, ami azért jöhetett el, mert a Vorsprung durch Technik mögötti innovatív szemlélet a kilencvenes évekre új szintre emelte a négykarikás autómárkát.

8859702777 05b1d5e44d o

Kellett ehhez Ferdinand Piëch is, aki 1972-ben pénzügyi összeférhetetlenség miatt ment át a Porschétól az Audihoz, majd öt éven belül elindította az összkerékhajtásra és turbós öthengeres motorokra épülő Audi Quattro versenyprogramot.

A nyolcvanas évek tudatos építkezése, valamint a quattro-hajtással és automata váltóval szerelt Audi V8 szedán után Piëch úgy akarta megelőzni egyszerre a Mercedes-Benz S-osztályt és a 7-es BMW-t is, hogy szövetségre lépett Amerika ötödik legnagyobb alumíniumgyártójával, az Alcoával.

Hosszas közös munkát követően 1993-ra megszületett az Audi Space Frame (ASF). Mivel az új platformnak a teherviselő váza és a préselt lemezei is alumíniumból készültek, ebben a méretben 140 kilóval lehetett könnyebb. A D2 Typ 4D-kódszámú első A8 így még a V8-cal is csupán 1725 kilót nyomott, miközben az alumínium súlyelőnye mellett a gyártási veszteség és újrahasznosítás szempontjából is jóval kedvezőbb volt az acélnál. 

Az Audi 1993-ban a Frankfurti Autószalonra egy tükörfényesre polírozott koncepcióautót vitt a 3.4-literes TDI motor prototípusával, részletezve, hogy az ASF sorozatgyártásra kész. Harminc éve arról is beszéltek, hogy a hízási spirál ellen az alumínium az egyetlen megoldás, és mivel az üzemanyag-fogyasztás hetven százalékát a súly generálja, könnyű ötvözetekből egy takarékos dízelmotorral még egy luxusautó is lehet környezetbarát. 

1994 márciusában Genfben már az első A8-at is bemutatták az Audi Space Frame koncepció mellett. Az Audi-hagyományoknak megfelelően a motor bőven az első tengely elé került, így helyet szorítva a többtárcsás kuplunggal elektronikusan zárt differenciálműves állandó összkerékhajtásnak. A 4.2-literes alumínium V8 az első öt évben 296 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal támogatta a prémium életérzést.

Ennek a nyolchengeres Audi motornak a különböző evolúciói, többek közt a Cosworth műhelyében biturbósított verziója szép karriert futott az RS6-ban, valamint kisszériás szupersportautókban is. Sőt, közvetlen befecskendezéssel ismét szívómotorként még az első Audi R8-ba is bekerült 2007-ben.

Az 1994-es A8-at 120 km/h felett érezhetően csendesebbre faragták a konkurenciánál, részben a trükkös laminált hőszigetelő üvegekkel. 5,03 méteres hosszával nem volt kora legnagyobb luxusszedánja, mégis tágasabb lett hátul.

Piëch csapata belepakolta a kor összes biztonsági és kényelmi funkcióját is, automata diagnosztikával és az előírásokat meghaladó aktív utasvédelmi felszereltséggel. Ám ez még mindig nem lett volna elég a Mercedes S-osztály beágyazottsága és a 7-es BMW sportos imázsa ellen, ha rögtön 1996-tól nincs a piacon az Audi S8 is.

Ültetett futómű keményebb rugókkal és gátlókkal, változó áttételű kormányzás, az immár ötsebességes ZF automata sportprogramos verziója, erősebb fékek és a Bosch legfrissebb ABS rendszere került bele, így pedig már elég izgalmas lett John Frankenheimernek is.

1998-ban a Ronin című akcióthriller Robert De Niro és Jean Reno főszereplésével nagyot lendített a modell népszerűségén, hiszen az egyik mesterien kitalált üldözéses jelenetben a Citroën XM hidropneumatikus futóműve küzdött az Audi S8 335 lóerős motorja és összkerékhajtása ellen, önhibáján kívül sikertelenül.

A8 vagy S8, az biztos, hogy az Audi szintén sokat dolgozott a luxusautója első futóművén, ami egy négy lengőkaros multilink szerkezet. Hátul eközben trapéz alakú alumínium lengőkarokat és stabilizátorokat találunk, dupla gázos lengéscsillapítókkal. A kerekekre is büszke volt a cég. 16 colos kovácsolt alufelnik 225/60 WR gumikkal, vagy az opcionális 17-es szett /55-ös abroncsokkal.

Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően az Audi 1994-es sajtóközleménye szerint az A8 még extrém terhelések mellett is csupán enyhe alulkormányzottsággal válaszol, így garantálva a biztonságos száguldozást. Nem is ártott hinni az autó képességeiben, hiszen a 13 centivel hosszabb A8 L hat légzsákkal kibélelve elég sok fontos embert szállított az évek során.

Akinek ez sem volt elég, 2001-től az új hatliteres W12-es motorral is megvehette a hosszabb A8-at, melyből ebben a formában összesen 750 készült. A legerősebb S8 a ráncfelvarrás után 360 lóerőt tudott, az utolsó gyártási évben, 2002-ben pedig végre az összes A8 variáció csomagtartóját ki lehetett nyitni belülről is, mert az Audi rádöbbent, hogy ez egy valós probléma.

Kedvenc eredeti A8 funkcióm talán az automata légkondicionálás, ami a nap beesési szöge alapján vagy az egyik, vagy a másik oldalt hűti le gyorsabban, mielőtt beállna a kívánt átlaghőmérséklet a kabinban. És persze ott a polírozott alumínium váltókulissza is, mely csak a 4.2-es V8-hoz járt.

Ha már fényes könnyűfém szerkezetek, az A8 akkor forradalmi karosszériája az UNESCO világörökségi listáján is szereplő esseni Zollverein Szénbánya ipari komplexumon belül a Red Dot Desing Museumban is megtekinthető, ilyen formában:

3

Az első A8-família öt méternyi tömény Audi. Minden benne van, ami naggyá tette a céget, még az ikonikus öthengeresnél is erősebb motorválasztékkal.

Szívfájdalom, hogy az IVM Automotive minőségi koncepciója, a rövidített, B-oszlop nélküli A8 coupé 1997-ből prototípus maradt. Ma megvesznének érte a gyűjtők, mert az S8 V8-cal az Audi legjava.