Az Euroclassic ralit idén is megrendezték, a húsz évesnél régebbi
autók részére kiírt verseny keresztülhaladt Európán. Ez tulajdonképpen
nem egy éles verseny, az autók idejét nem mérik. Sokkal inkább egy jó
lehetőség arra, hogy a többnyire angol nemzetiségű veterán-autósok
közúton is kipróbálhassák gépeiket. A
Motor Sports Association rendezésében Brüsszelben gyülekezett
kétszáznál is több angol veterán, elautóztak a Ford Lommel-i
próbapályájára, ahol a pályával ismerkedtek. Azután Hollandián
keresztül Wolfsburgba hajtottak. Az autókat az R.A.C angol autóklub
szervízcsapata kísérte el, szükség esetén a javításokat is elvégezték.
Több versenypályát is programba iktattak, így a német Oschersleben, a
cseh Most és Brno mellett a Namest-hegy is próbára tette a gépeket. Az
ötnapos út 1750 kilométer után Budapesten ért véget. Az autók előbb a
Hungaroringen mentek keresztül, végül a Parlament előtt fejeződött be
az Euroclassic 2000-es futama. A résztvevők többsége angol nemzetiségű
volt, akik brit gyártmányú autókkal mentek. Számtalan Austin-Healey,
Triumph TR4, Jaguar E-Type, MGB, Sunbeam Tiger, Ferrari Dino mellett
olyan ritkaságok is a normál magyar közutakon hagyták el a Parlament
parkolóját, mint az Aston Martin DB6, Lotus Elan, Wanderer,
Lea-Francis, Facel Vega, Maserati Bora, vagy talán legnagyobb
szenzációként több 4.5 literes Le Mans-i Bentley.








