A fél világ ismét felült egy egyszerű trükknek: az új Audi A4-es
fotói a gyári információkkal együtt már október első felében
nyilvánosságra kerültek, és a médiák sietve közölték, hogy
az új Audi A4-es esetében az adott karosszéria-merevséget kisebb súllyal érték el a felhasznált könnyűfémeknek köszönhetően. Akkor a részletes
műszaki adatok még nem voltak elérhetőek, valószínűleg nem véletlenül.
Ugyanis attól azért a vásárlóknak nem kell félniük, hogy a pénzükért
(súlyban kifejezve) kevesebb Audit kapnak. A leköszönő A4-es 1255 kiló
volt az 1.8-as győri 150 lovas motorral, az új változat ugyanezzel a
motorral éppen 120 kilóval nehezebb. Így gyorsulása a korábbi 8.4
másodpercről 8.9 mp.-re romlott, miközben a váltó áttételei rövidebbek
lettek, főleg az első sebességben. A végsebesség gyakorlatilag nem
változott, az átlagfogyasztás két decivel több, a károsanyag-kibocsátás
minimális mértékben emelkedett, igaz a motor most már az Euro 4
szabványnak felel meg. A légellenállás valóban kisebb lett, de a
homlokfelület ezzel szemben növekedett. Az új Audi A4-es magyarországi
érkezésének időpontja még mindig nem ismert.








