Sauber C20

Épp egy hete, Fioranoban gördült pályára először a svájci istálló új paripája.

Totalcar

Közzétéve: 2001. 01. 18. 22:23

Közzétéve: 2001. 01. 18. 22:23

Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!
 
 
 

Épp egy hete, Fioranoban gördült pályára először a svájci istálló új
paripája. A kék torpedó egyelőre festés nélkül rója köreit, a hivatalos
bemutató februárban lesz. "Az elsődleges célunk az új szabályok
alkalmazása volt. Ezek erősebb bukókereteket, és oldalsó ütközési
zónákat követeltek, ezért teljesen új vázszerkezetet kellett
terveznünk. A szárnyakra is más szabályok vonatkoznak az idén, és
igyekeztünk az autó súlyából is minél többet lefaragni. Végülis egy
teljesen új autót terveztünk" mondta Willi Rampf, a csapat műszaki
igazgatója. A C20 valóban teljesen új vonalvezetésű, aerodinamikájában
inkább a tavalyi BAR kocsikra emlékeztet, mint a korábbi Sauberekre. A
motor természetesen idén is a Petronas színekbe öltöztetett Ferrari
V10-es lesz, ugyanaz, mint amivel tavaly Schumacher bajnok lett. A két
új pilóta, a Prosttól menekülő Nick Heidfeld, és az újonc finn Kimi
Raikonen igen elégedetten nyilatkoztak az új autóról, amelyet
legközelebb január 25 és 27 közt tesztelnek a barcelonai körön.

Totalcar
Totalcar