Két új Tuscan változatot jelentett be a brit manufaktúra. A
kisebbik, amely 39.850 fontos árával az alapmodell szerepét tölti be az
új hathengeresek sorában, egyszerűen Tuscan névre hallgat. Ebben a
sportkocsiban a cég Speed Six hathengeresének rövidebb löketű, 3,6
literes változata dolgozik 350 lóerőt szabadítva az útra. A Tuscan
sorozat középső tagjának szánt másik újdonság, a Tuscan S ugyanennek a
soros hathengeresnek a négyliteres variációját kapja 390 lóerővel. Az S
változat ezen felül több újdonságot is hordoz, az elődökhöz képest
javítottak a fékrendszerén, és a futóművet is átdolgozták. A Tuscan S
formailag is jól elkülöníthető a többi TVR modelltől, ami az alkotók
szerint elsősorban a 300 km/h feletti végsebesség miatt volt szükséges:
az új karosszéria utcai sportkocsiknál is szokatlan módon nem hogy
felhajtóerőt nem termel, de
még le is szorítja az autót az útra, ráadásul mindezt külön
spoilerek nélkül! Sajnos a szépvonalú, és villámgyors autó a
legtöbbünk számára csak álom maradhat, erről a 48.800 fontos ár
gondoskodik.








