![]() |
A malajziai autógyártó a Mitsubishivel közösen fejlesztett ki egy új
egyterűt, amelyet júniusban mutatnak be a közönségnek. A Mitsubishi
Townbox (képünkön) modelljére épülő minibusz mindössze 660 köbcentis 64
lóerős feltöltős motorral készül, kb. 3,4 méter hosszú, 1,9 méter
magas, és 1,5 m széles lesz, azaz egy viszonylag tágas városi járműről
lesz szó. Az autó ára 10,000 dollár körül lesz. azaz egy jobban
felszerelt kisautó árá kérik el érte. Később
még két másik, a japánokkal közösen fejlesztett autó is
bemutatkozik, az egyik a Townbox nagyobb, 1,1 literes motorral
hajtott, hatszemélyes változata, a másik pedig egy, a Pajero bázisára
készülő nagyobb terepjáró lesz.









