Detroitban mutatkozik be a Bogár kabrió

Totalcar

Közzétéve: 2001. 11. 21. 13:44

Közzétéve: 2001. 11. 21. 13:44

Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

Január elején mutatja be a VW az Új Bogár nyitott változatát.

 
 
 
   

Január elején mutatja be a VW az Új Bogár
nyitott változatát. A tél közepén persze csak megszemlélni lehet az
újdonságot, a forgalmazást Amerikában a nyár elején, Európában
pedig jövő ősszel kezdik meg. Az Új Bogár első gyári készítésű
nyitott változata a hírek szerint alapkivitelben viszonylag spártai
lesz, a szinte már kötelező biztonsági felszereléseken - négy
légzsák, ABS, ESP - kívül szinte mindent külön kell majd
megrendelni az autóba, elsősorban az alacsony ár fenntartása
érdekében. A kézzel működtethető tető azonban nem elsősorban a
spórolásnak tudható be: az egyszerű szerkezet
jóval helytakarékosabb, és könnyebb, mint egy gépesített
változat volna. Az alapváltozatba a Golfból már jól ismert 75
lóerős 1,4 literes motor kerül, amely hamarosan a zárt változatba
is bekerül. Természetesen maradnak a jól ismert 1,6, illetve
kétliteres nyolcszelepes motorok, lesz dízelváltozat, a csúcsot
pedig az 1,8 literes 150 lovas turbó jelenti majd. A legkisebb
változat ára valószínűleg 20.000 euró körül lesz.

Totalcar
Totalcar