![]() |
Az Elise Type 25 már a második Lotus, amellyel
a gyár legnagyobb versenysikereit igyekszik feleleveníteni. A típus
az egykori kétszeres F1-es világbajnok, Jim Clark 1963-as
versenykocsijának, a Lotus 25-ösnek állít emléket. Ennek
megfelelően az autó zöld fényezést kapott, amelyen két sárga csík
fut végig középen. A festésen és néhány matricán kívül nem
különbözik a szériagyártású Elise modellektől, így igazi értéke
inkább a gyűjtők számára lehet, mivel
mindössze 50 darab készül belőle. Emellett az autók
vásárlóit kisebb ajándékok sora várja: egy Lotusokról szóló könyv
az egyik utolsó Lotus F1-es pilóta, Johnny Herbert által dedikálva,
egy Lotus 25 makett, az autó eredetiségét és különlegességét
igazoló papír és egy plakett, valamint egy Lotus gyárlátogatás.
Sajnos ezt a különleges szériát csak Angliában forgalmazzák majd,
így nem valószínű, hogy akár egy is a szigetországon kívül találna
gazdára. Az előző emlékmodell az arany-fekete Type 72 volt, és
egyesek szerint nemsokára megjelenik a Type 49 is, amely Graham
Hill bajnoki autójához hasonlóan vörös-arany fényezést kap
majd.









