![]() |
A brit Independent című napilap szerint a Ford
fontolgatja az exkluzív sportkocsimárka eladását. A lap belső
forrásokra és egy William Forddal készült korábbi riportra
hivatkozik, amelyben a témával kapcsolatban annyi hangzott el, hogy
"felmerült ez a lehetőség is". A dolog azért volna meglepő, mert
a Ford jelenleg is hatalmas összegeket öl egy új modell, az
eddigieknél kisebb és olcsóbb AM305 tömeggyártásának
megindításába. Sokkal valószínűbb, hogy a cég a Fiathoz
hasonlóan tőzsdére viszi az Aston Martin részvények egy részét,
azonban magánál tartja a cég irányítását, hasonlóan ahhoz, amit a
Fiat készül tenni a Ferrarival. Az eladás emellett azért sem
valószínű, mert a jelenlegi kényes helyzetben aligha akad olyan
autógyártó cég, amely komolyan érdeklődhetne a brit
sportkocsigyártó iránt, nem szakmai befektetők kezében pedig jóval
nehézkesebben haladhatna az újabb modellek fejlesztése.









