![]() |
Ezen a héten teszik közzé a pontos részleteket
a Fiat és a szakszervezetek képviselőinek találkozóját követően.
Egyelőre úgy tudjuk, hogy a szakszervezetek legfeljebb további
5.000 fő elbocsátását hagynák jóvá, ami
a Fiat olaszországi dolgozóinak 14 %-át teszi ki. Ez azonban
nem biztos, hogy elegendő lesz a Fiatnak, mivel a cég jelenlegi
vezetője, Giancarlo Boschetti korábban már egyértelművé tette, hogy
csak a felesleges termelési kapacitás megszüntetésével válik
lehetővé, hogy a cég a tervek szerint 2004-re újra nyereséget
termeljen. A Fiat Auto az előzetes becslések szerint az idén a
tavalyinál is nagyobb veszteségeket lesz kénytelen lenyelni. A
pontos összeg egyelőre természetesen nem ismert, de a szakértők
több mint egymilliárd euróról beszélnek. Szinte biztos, hogy
az elbocsátások nem lesznek zökkenőmentesek, mivel az olasz
törvények e tekintetben meglehetősen merevek, ráadásul a Fiat Auto
gyártókapacitásának csaknem 70 %-a Olaszországban van, így a
szabályok megkerülésére sincs lehetőség.









