A Honda is kezd odafigyelni a kisteherautók piacára, bár a végleges
döntést állítólag még nem hozták meg. Egyes pletykák szerint
az első lépést már 2004 elején megteszik egy sebtében megtervezett
tanulmányautóval, amely vagy Detroitban vagy Los Angelesben
mutatkozhat be. Állítólag nem hagyományos kisteherautóról van szó,
hanem a Honda Pilot és Acura MDX típusok padlólemezére épített
ötszemélyes, rövid platós típusról. A Honda legnagyobb japán
vetélytársai, így a Toyota és a Nissan is gyárt már nagyméretű pick-up
modelleket, de korábban senki sem gondolta, hogy a Honda is
megpróbálkozna ezzel a területtel, mivel
nem rendelkezik nagy tapasztalatokkal az alvázas modellek
építésében, és V8-as motorja sincs, ami viszont szinte kötelező
ebben a kategóriában. A végleges döntés a kiszivárgott információk
szerint a prototípus fogadtatásán kívül attól is függ, hogy a Toyota
Tundra és a Nissan Titan hogyan teljesít az elkövetkező két-három évben
az egyelőre még amerikai gyártmányok által uralt kategóriában, és ez
alatt az idő alatt talán a hiányzó alkatrészek kifejlesztésére is sort
keríthetnek a Honda mérnökei.







