A 00X munkanéven futó modell már az új Subaru hűtőmaszkot kapja meg,
amelyet eddig csak tanulmányautókon láthattunk. Emellett az új
modellről annyi szivárgott ki eddig, hogy
egyfajta átmenetet képez a Legacy Outback és egy nagy terepjáró
között. Ezen információk alapján született meg a fantomkép,
amelytől első pillantásra egy kicsit megijedtünk, bár még egyáltalán
nem biztos, hogy a végleges modell pont ilyen furcsa orr-részt kap
majd. A kép megalkotója láthatóan az egy éve bemutatott
Subaru B11S tanulmány frontkiképzését használta fel, és ennek megjelenése
óta a Subaru új orr-témájának születtek
sokkal visszafogottabb variációi is. Az autó prototípusát egyébként már
megmutatták néhány lehetséges vásárlónak Kaliforniában, így néhány
hozzávetőleges adat is napvilágot látott: az autó
kb. öt méter hosszú durván 2,8 méteres tengelytávval, és
állítólag a Subaru jelenlegi legnagyobb motorja, a H6 jelű háromliteres
boxermotor kerülhet bele. Az új típus gyártása várhatóan az Egyesült
Államokban folyik majd, de
a Subaru vezetésének korábbi nyilatkozatai szerint globális modell
lesz, tehát mind a Távol-Keleten, mind Európában bemutatják a
későbbiekben.







