Egy tanulmányautón mutatja be a Minivel kapcsolatos terveit a BMW
Frankfurtban. A Concept Frankfurt nevű jármű voltaképpen egy
megnyújtott MINI átalakított orr-résszel, az alapmodellénél nagyobb
tengelytávval és néhány, a 45 éve bemutatott MINI Travellert idéző
megoldással.
A tervezők igyekeztek könnyebben használhatóvá tenni az amúgy
praktikusnak aligha nevezhető háromajtós járművet. Óriási, 1,6 méter
hosszú oldalajtókat kapott, amelyek a zsanérokat kiváltó bonyolult
paralelogramma-mechanika révén nemcsak kifelé, de előre is mozdulnak
kinyitáskor. Így nem kell a beszálláshoz még egy autónyi hely a Mini
mellett, mégsem olyan kényelmetlen a hátulra való beszállás, mint a
legtöbb háromajtós esetén. Az oldalablakok kétrészes kialakítása a MINI
Traveller megoldására emlékeztet. Az üveg egyik fele gombnyomásra
elcsúsztatható, így a hátsó utasok sem maradnak levegő nélkül, sőt,
B-oszlop hiányában az összes ablak lehúzásával hatalmas egybefüggő
nyitott felületek alakíthatók ki kétoldalt. Szintén a híres előd adta
az ötletet a két részletben oldalirányba nyíló hátsó ajtókhoz. Az amúgy
nem különösebben tágas csomagtér megpakolása nem okozhat gondot, hiszen
a két ajtó mellett a tető előre csúsztatható hátsó része révén is
növelhető a hátsó nyílás. A hátsó ülések lehajtásával természetesen
nagyobb sík padlójú raktér is kialakítható, és a pakolást segíti az
autó hátuljában elhelyezett tárolódoboz is.
A sok praktikus, vagy legalábbis annak szánt részlet mellett a
Concept Frankfurt azt is megmutatja, hogyan képzelik a tervezők
továbbfejleszteni az új Mini stílusát. Az átdolgozott orr-rész a
fejlebb helyezett, elnyújtott lámpákkal és a hangsúlyosabb hűtőmaszkkal
ugyan megőrzött valamit a jelenlegi MINI arculatból, de valahogy mégis
sokkal agresszívabb hatást kelt, különösen a Cooper S-t idéző nagy
szívónyílással együtt, amely ezúttal láthatóan nemcsak egy utólagos
kiegészítés, hanem a formaterv szerves része. Ráadásként belül az
1950-es és 60-as évek repülők és űrhajók ihlette formavilága uralkodik.
A műszerfalon áramvonalas kitüremkedésekben fészkelnek a műszerek
vaskos króm keretekben, a váltókar egyenesen az Orion 8-ról érkezett,
és az első ülésekhez hasonlókat pedig korabeli tanulmányautókban
lehetett látni.
A Mini Concept Frankfurttal valószínűleg jelenlegi formájában csak
autókiállításokon találkozhatunk, de igen valószínű, hogy jó néhány
részletét viszontláthatjuk a MINI következő generációján, amely
jelenlegi ismereteink szerint nagyjából két év múlva mutatkozhat
be.









