A Wartburg-motoros Melkus RS1000-esből tíz új példányt készítenek,
de már készül az első XXI. századi modell, az RS2000 is.
Heinz Melkus még az 1950-es években érte el, hogy együléses
versenyautókat gyárthasson a kelet-német Drezdában. A Wartburg
technikán alapuló Formula E és Formula 3-as versenygépek sikere nyomán
1968-ban megnyílt az út egy valódi kétüléses sportkocsi elkészítése
előtt, amelyet 1969-től sorozatban is gyártottak. Az alig több mint egy
méter magas, műanyag karosszériás, sirályszárny-ajtós csodából 1979-ig
pontosan 101 példány készült, és idővel igazi helyi legenda lett
belőle. Az üresen 850 kilogrammos, és mindössze 1,05 méter magas
karosszériát természetesen szintén Wartburg motor hajtotta, igaz, egy
háromporlasztós, 70 lóerős változat, sőt, készült néhány példány 90
lovas, 1,2 literes motorral is. Az RS1000 jelzésű gépek ma a gyűjtők
féltett kincsei közé tartoznak, és még ma is több mint 70 működőképes
példányról tudunk.
A Melkus család a rendszerváltás után is az autók közelében maradt:
Heinz fia és unokája jelenleg jól menő BMW- és Lotus-kereskedést vezet
Drezdában, így elhatározták, hogy felújítják a családi hagyományt, és
sportkocsigyártásba kezdenek. Elsőként az RS1000-est készítik el az
eredeti tervrajzok szerint. Mivel nem akarják befolyásolni a meglevő
példányok árát, és a használható állapotú Wartburg-alkatrészek is egyre
ritkábbak, összesen 10 példányt készítenek, darabonként kb. 40 ezer
eurós áron. Az első új Melkust májusra ígérik, és még az idén további
öt autó készülhet el, bár ezek már mind elkeltek: ha jól tudjuk,
jelenleg hét autót már lefoglaltak a tízből. Mindez azonban csak arra
jó, hogy újra felhívja a figyelmet a márkanévre, hiszen a tervek
szerint 2007-re elkészülhet az első új modell, az RS2000.
A Melkus család jelenleg az EDAG tervezőcéggel tárgyal az új
típusról, amely formai jellegzetességeit, szárnyas ajtóit és egyszerű
felépítését az RS1000-estől örökli, de a tervek szerint kétliteres
négyütemű benzinmotort kap majd 150 és 200 lóerő közti teljesítménnyel.
A kész autót 2007 második felében szeretnék bemutatni, és évente 20
példányt szeretnének eladni belőle, kb. 60 ezer eurós áron. Emellett
építőkészletben is árusítanák az RS2000-est - természetesen jóval
olcsóbban - így barkácsoló kedvűek otthon is elkészíthetnék saját
Melkus sportkocsijukat.











