A Detroitban bemutatkozó tanulmánnyal a GM két legyet is üt egy
csapásra. Egyrészt Kína és Európa után Amerikában is kiállíthat egy
járművet az üzemanyagcellás E-Flex hajtáslánccal, másrészt úgy
tesztelheti a közeljövőben várható 4,5 méteres Cadillac terepjáró
formatervét, hogy ne tűnjön fel senkinek.
A GM hivatalos közleménye elsősorban az üzemanyagcellás hibrid
hajtásláncról szól. Az E-Flex rendszer még tavaly mutatkozott be a
Chevrolet Volt tanulmány Sanghajban leleplezett második változatában. A
hajtáslánc alapvetően a szabadidő-autó karosszériában is hasonlóan
teljesít, mint a Voltban. A 9 kWh kapacitású, külső hálózatból is
tölthető Li-ion akkumulátorcsomag csupán 32 km megtételére
elegendő, viszont az üzemanyagcellát tápláló 6 kg sűrített
hidrogén akár további 450 km-re is elegendő lehet a Provoq
számára. A Cadillac tanulmányt egyébként három motor mozgatja: az első
kerekeket egy 70 kW teljesítményű villanymotor, míg a hátsókat
két, egyenként 40 kW teljesítményű, kerékagyba épített motor
hajtja, így összesen mintegy 200 lóerő teljesítmény mozgósítható, ha
szükséges.
Az üzemanyagcellás hajtáslánc egyelőre persze kísérleti megoldás, és
így aligha kerül gyártásba ebben az évtizedben. Nem úgy a Provoq
karosszériája, amelyből egy-két éven belül szériagyártmány lehet. A
tanulmány arányait és méreteit tekintve feltűnően hasonlít a Koreában
gyártott GM hobbiterepjárókhoz, az Opel Antarához és a Chevrolet
Captivához. Az autó hossza durván 4,5 méter, és öt személy befogadására
képes. Ilyen autó nincs a Cadillac kínálatában, de szerepel a GM
korábban kiszivárgott terveiben, méghozzá Cadillac BRX néven. Ráadásul
a Provoq pont abba a kategóriába tartozik, amely a világon mindenütt
eladható, Európában és Ázsiában épp úgy, mint Észak- vagy
Dél-Amerikában.
Úgy sejtjük, a GM hamarosan hagyományos hajtáslánccal is bemutatja a
Provoq karosszériáját, már ha a Detroiti Motor Show közönségének is
tetszik a kompakt SUV formaterve.










