Az M2-es autóúton igazoltatták egy teherautó sofőrjét a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gödöllői Autópálya Alosztály járőrei február 24-én. Hamar kiderült, hogy se a sofőrrel, se a teherautóval nem stimmelt szinte semmi.

Először az derült ki, hogy a sofőr egy másik ember jogosítványát adta át, mivel sajáttal nem rendelkezett. Később arra is fény derült, hogy se fuvarlevele, se a szállítmány eredetét igazoló okománya nem volt, sőt, még szállítási engedélye se.

Szinte várható volt, de a teherautó műszaki állapota sem volt hibátlan: nem működött a féklámpája, a helyzetjelzője, a tompított fényszórója és az irányjelzője se. Továbbá töröttek voltak a tükrei, és ha mindez nem lett volna elég, egy ideje a forgalomból is kivonták.

Nem nagy meglepetés, de a teherautót így nem engedték tovább. A sofőr ellen közokirat-hamisítás miatt büntetőeljárás, a többi jogsértés miatt pedig szabálysértési eljárás indult.

Via police.hu

Jakusovszky Kristóf
Jakusovszky Kristóf
Szerkesztő, Újságíró
Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást. Nem eresztett: 2016-tól külsős, 2021 óta pedig fix szerzőként tevékenykedek a Totalcarnál. Amúgy a TC-s becenevem Elvis, a Porsche 911-et tartom a világ legjobb autójának, rajongok a régi shitboxokért és a macskákért, ráadásul van két F Astrám.