Egyetlen versenyautót épített a Koenigsegg, most meg is veheted

Alig használt, nem dohányzó, jó állapotú és garázsban tartott Koenigsegg CCGT első tulajdonostól.

koenigsegg ccgt
Pásztor Csaba

Közzétéve: 2023. 07. 05. 08:58

Közzétéve: 2023. 07. 05. 08:58

A Koenigsegg kezdeti sikerein felbuzdulva úgy érezte, hogy megméretteti magát a 24 órás Le Mans-i versenyen a 2000-es évek közepén, így 2007-ben bemutatták a CCGT-t, ami a CCX/CCR alapjaira épült versenyautó, és a FIA GT1 kategóriájának szabályai szerint építették meg.

A CCX-szel ellentétben ebben nem egy 4,7 literes, 806 lóerős, kompresszoros V8 van, hanem egy feltöltő nélküli 5 literes variáció. Így teljesítménye „csak” 600 lóerő, viszont 150 kilogrammal könnyebb a CCX-nél, amivel súlya egy tonna alatt van, leszorító ereje pedig több mint 600 kg. 

Az autó debütálásakor a FIA és az ACO szabályai szerint olyan autók nevezhettek a GT1 osztályba, amelyekből évente 20 szériautó variáns is készül – ezt pedig a Koenigsegg tudta volna tartani. Viszont az autó első tesztfutamai után két hónappal ezt a számot 350-re emelték, valamint betiltották a szénszálas monocoque konstrukciót, amire a CCGT épült. Az emelt darabszámot nem tudta tartani a cég, és a tiltás miatt teljesen át is kellett volna alakítaniuk az autót, így kénytelenek voltak feladni a projektet. Emiatt egyetlenegy darab készült a CCGT-ből, ami magántulajdonba került. 

Jelenlegi tulajdonosa most megválna a CCGT-től, így július 14-én bárki licitálhat rá a Goodwood Festival of Speeden, Angliában. Az autó becsült ára 3-4 millió font, vagyis 1,3-1,75 milliárd forint. Ezért a pénzért egy rendszeresen karbantartott versenyautót kapunk, amit elvileg száraz, sötét helyen tartottak és még az eredeti slick gumik vannak rajta.

A Masters Historic Racing szervezet megerősítette a licitet lebonyolító Bonhamsnek, hogy bár az autó nem tudott versenyeken indulni, de a picit korábbi GT1-es szabályoknak megfelelt, ezért engedélyezik, hogy versenyezhessen a Master Endurance Legends sorozatban, ha esetleg az új gazdája is szeretné.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor