• Több mint 60 téli célgéppel takarítják Budapest úthálózatát.
  • Az FKF már csütörtök éjszaka megkezdte a preventív szórást.
  • Közel 30 millió négyzetméternyi felületet kell letakarítaniuk.

Több mint 60 téli célgéppel takarítottuk az úthálózatra lehullott havat, valamint még a csapadék megérkezését megelőzően preventív szórást végeztünk, hogy a hó már alásózott utakra hulljon, nehezítve ezzel az útpályák lefagyását - írta Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony a bejegyzés alatt részletezte, hogy az FKF szigorú prioritási sorrendben takarítja az utakat: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait takarítják, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és egyéb közösségi közlekedési útvonalakat, ezt követően pedig a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak következnek. A mellékútvonal-hálózaton, beleértve a budai hegyvidéki mellékutakat is, csak a főutak rendbetétele után kezdődhet meg a munkavégzés. Budapesten közel 30 millió négyzetméternyi felületet kell letakarítaniuk.

Hozzátette, hogy a a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás többszereplős feladat. Az ingatlanok előtti járdák síkosság mentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról.

A péntek reggeli havazás viszont nem csak Budapestet érinti, az ország többi részén is okoz fennakadásokat. A MÁV is küzd több vonalán különböző okok miatt, de még az online jegyértékesítő rendszerük is leállt.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor