• Átment a tilos jelzésen egy vonat Onga állomáson.
  • Még időben lefékezett, de meg kellett állítani miatta egy másik szerelvényt is.
  • Az utasok nem voltak veszélyben.
  • Vizsgálatot rendeltek el, emiatt késésekre, kimaradásokra és rövidebb szakaszon közlekedő járatokra lehetett számítani.

Órákra megakadt a vasúti közlekedés Onga állomáson, amikor egy szerelvény a tilos jelzés ellenére elindult. A vonatvezető hamar észlelte a hibát és lefékezte a Miskolcról Hidastémetire tartó szerelvényt. Még a váltókörzetben meg tudott állni, a rendszer azonban érzékelte, hogy túlfutott, ezért a szemből érkező Hidasnémetiből Miskolcra tartó vonatot is megállították.

A két vonat egymástól nagyjából 300 méterre állt meg biztonságosan, így az utasok nem voltak veszélyben. A történtek után vizsgálatot rendeltek el, a helyszínelés idejére több vágányt lezártak. Ennek ideje alatt pótlóbuszok jártak, amik Felsőzsolca állomását nem érintették. A vonalon a kimaradások és a rövidített menetrendek mellett 20-40 és 40-60 perces késésekre lehetett számítani.

Hasonló eset történt éppen egy héttel ezelőtt az Oroszlányból Budapestre tartó vonattal is. Miután a szerelvény túlfutott a tilos jelzésen, az egész Déli pályaudvar forgalma leállt és csak az esti órákban indult újra.

Forrás: MÁV csoport

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.