• Készítettek egy Cross Country kivitelt a Volvo EX30-ból.
  • Módosították az első és hátsó lökhárítót, illetve extra betéteket kapott az autó.
  • Nagyobb kerekeket szereltek rá, emeltek a futóművén.
  • Változott valamennyit a beltér is, több tárolót alakítottak ki.
  • A Cross Country csak a 428 lóerős, összkerekes kivitelben elérhető, 21,9 millió forintról indul.
  • Az első darabokat már nyáron átvehetik a megrendelők.

Nem rég lépett piacra a Volvo EX30, a svéd gyártó máris készített hozzá egy vagány terep-kivitelt. Ezzel tiszteleg a korábbi XC modellek előtt, amikor 1997-től kezdve sokáig meghatározó szereplői voltak a Volvo palettájának. Az EX30 esetében ugyanarról van szó, mint korábban: könnyű terepre alkalmassá tették a jópofa crossovert.

Ehhez a Volvo átalakította az autó első és hátsó lökhárítóját, illetve erősebb ütésálló lemezeket helyezett el rajta. Fekete díszbetét került az autó elejére és hátuljára, extra műanyag burkolatokat szereltek a kerékjárati ívek fölé, illetve opcionálisan elérhető a tetősín és a tetőcsomagtartó. A futóművet megemelték és nagyobb kerekeket raktak az autó alá, ezzel jelentősen nagyobb lett a szabad hasmagasság. Hogy a legtöbb környezetben megfelelő legyen a tapadás, ezért a Volvo olyan gumikkal szereli az EX30 Cross Countryt, amik állítólag könnyű terepen és aszfalton is kiválóan teljesítenek.

Elhanyagolható változás történt a beltérben. A leglényegesebb pont talán az, hogy az első ajtókból kikerültek a hangszórók és helyükön tárolókat alakítottak ki. Hogy a zenei élmény ne csorbuljon, a hiányzó hangszórókat egy a műszerfal tetején elhelyezett hangsugárzóval pótolták. Számos kreatív tárolórekeszt alakítottak ki a beltérben, ilyen például a hátsó üléssor alatt elhelyezett kivehető és mosható fiók.

A Cross Country csomag csak az összkerekes hajtáslánccal elérhető az EX30-hoz. Ebben az esetben az első és a hátsó tengelyen is van egy-egy villanymotor és a rendszer összteljesítménye eléri a 428 lóerőt, illetve rendelkezésre áll 543 Nm nyomaték. Áramot egy 65 kWh nettó kapacitású akkumulátorból kap és ha tudjuk tartani a beígért 18,3 kWh /100 km-es fogyasztást, akkor elvileg 425 kilométert tehetünk meg egy töltéssel.

A Volvo EX30 Cross Country már rendelhető és a legmagasabb Ultra felszereltséggel 21,9 millió forint. A gyártást hamarosan elindítják és nyáron kezdik el leszállítani az első darabokat.

Forrás: Volvo

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.