• Brutál sportautót dobna piacra a thaiföldi Tera S Motor.
  • A koncepciót már 2020-ban láthattuk, de hamarosan elkészül a kész változat.
  • A prototípus egyelőre csak 350 lóerőt és 500 Nm-t tud egy kétliteres, Honda turbómotorral.
  • Szénszálas vázat kapott, így a súlya alig 900 kg.
  • Inkább versenyautó, mint utcai.
  • Spéci futóművet kapott és hatdugattyús versenyfékeket.
  • Egyelőre nem tudni, hogy mennyibe kerül és mikortól rendelhető.

Brutális sportautót mutatott a thaiföldi Tera S Motor, T63 néven. A gyártót 2020-ban alapították és még abban az évben mutattak egy koncepciót a Bangkoki Nemzetközi Autószalonon. Az autó azóta elkészült és már a prototípust tesztelik. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e utcai változata vagy csak versenyautóként lehet majd megvásárolni, de a külső megjelenése alapján mi az utóbbira tippelünk.

A T63 egy szénszálas váz köré épül, de rengeteget használtak a szuperkönnyű anyagból az idomzaton és a légterelő elemeken is, így az össztömeget képesek voltak kerek 900 kg-on tartani. Ez már önmagában nagy teljesítmény és így nem is kellett volna igazán erős motor, a thaiföldi gyártó azonban máshogy gondolkodott. Egy kétliteres, négyhengeres turbómotort építettek be a T63-ba, amit a Hondától vásároltak – ugyanez a motor van a jelenleg futó Civic Type-R-ben is.

A motor teljesítményét felhúzták 350 lóerőre – és tartozik hozzá 500 Nm nyomaték –, de azt ígérik, hogy a gyártáskész változatban elmennek 500 ig is, így az autó 3 másodpercen belül futja majd a 0-100-as sprintet. A motort átalakították szárazkarteresre, illetve a váltó helyett is egy egyedi versenycélokra fejlesztett darabot választottak: az utascella mögé hosszában beépített motorról egy hatsebességes szekvenciális váltó továbbítja a hajtást a hátsó kerekekre.

Nem csak a brutál aerodinamika felel azért, hogy a T63 ne repüljön el nagy sebességnél. Precíz, állítható, kettős-keresztlengőkaros futóművet terveztek az autó alá, illetve verseny-slick gumik feszülnek a 18 colos kovácsolt alumínium felniken. A lassításért elöl hat, hátul négydugattyús AP Racing féknyergek felelnek, amik 370 és 350 milliméteres tárcsákat harapnak.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy mikortól lesz kapható a T63 és mennyibe fog kerülni. Említették a sorozatgyártást is, de azt kifejezetten nehéz beindítani – főleg egy ilyen rétegmodellel. Esélyes, hogy ha el is kezdik gyártani a T63-at, akkor csupán évi pár darabot raknak majd össze csillagászati pénzekért.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.