Filmbe illő autós üldözés volt Budapesten, miután balul sült el egy egyszerű igazoltatás. A járőrök július 11-én késő éjszaka szerettek volna ellenőrizni egy szürke Volkswagen Borát, aminek a sofőrje először együttműködően lehúzódott. Amikor a rendőrök kiszálltak, a 28 éves férfi beletaposott a gázba és menekülni kezdett. A hatóságok egy darabig követték az ámokfutó autóst, aki a Rákóczi útnál nagy sebességgel oldalba vágott egy szabályosan közlekedő taxist.

A nagy erejű ütközés ellenére a Borában utazó három ember kiszállt és futva folytatta a menekülést. A sofőrt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban fogták el, míg két 36 éves társát a Rákóczi úton. Az autóban kábítószergyanús anyagot találtak a hatóságok, ezért a vezetéstől már korábban eltiltott sofőrön drogtesztet is végeztek. Mindhármukat előállították és kábítószer-fogyasztás gyanúja mellett kábítószer birtoklása, közúti veszélyeztetés és segítség nyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták őket. Nem sokkal később a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.