Egy egyszerű másodvéleménynek köszönhetően úszott meg egy közel tízmilliós átverést egy 2015-ös, 2-es BMW tulaja az Egyesült Államokban. Az egész azzal kezdődött, hogy autója – ami a videó alapján egy 235i – elkezdett indokolatlanul melegedni, ezért felkeresett vele egy márkaszervizt. A vizsgálatok után visszahívták és ekkor jött a hideg zuhany.

Azt mondták neki, hogy egyik hengerben sincs kompresszió, illetve a veszteségmérés 20 százalékot mutatott, így a motorcserét javasolják. Elkészült a javításról az árajánlat, miszerint a tulajnak közel 28 ezer dollárba, átszámítva 9,4 millió forintba kerülne egy ilyen manőver. Az volt a szerencséje, hogy ő ezt nem fogadta el és elment egy független szervizbe másodvéleményért.

A new yorki M-Spec Performance műhelyét választotta, ahol rövid vizsgálat után megállapították, hogy minden hengerben egyforma, 12,4 bar körül van a kompresszió, illetve minden esetben nulla százalékos eredményt hozott a veszteségmérés. A műhelyben azt mondták, hogy a motorja teljesen egészséges, a hűtőrendszerével lehet gond. Mivel ez a tulaj számára megnyugtatóbb hiba volt és sokkal óvatosabb kiadást jelentett már előzetesen is, ezért felkérte az M-Spec Performance-t javításra.

A műhelyben kiderült, hogy néhány vízcső és bilincs lelazult, a betöltősapkánál egy gumigyűrű elszakadt, a hengerfejnél pedig egy hibás tömítés miatt összefolyt egy kevés víz és olaj. Ezért szétszedték a rendszert, cserélték a hibás alkatrészeket és a radiátorokat, illetve az olajhűtőket is. Új termosztátot és vízpumpát építettek be, illetve többször átmosták a teljes rendszert, hogy véletlenül se maradjon benne szennyeződés.

@mspec.performance Want to know what’s funny... We found a couple coolant pipes that weren’t properly in place. We also found a blown O-ring on the coolant cap which caused the coolant to leak. They believe that was caused by a blown head gasket. Did they even do a compression test??? We’ll never know. Get a second opinion everyone especially from the dealerships. #mechanicproblems #bmwdealership #bmw230i ♬ original sound - M-Spec Performance

A javítási munkálatok után egy nagyjából 64 kilométeres tesztkört mentek az autóval, amin már nem volt semmi baja, megszűntek a hibajelenségek. A teljes javítás az alkatrészekkel és a munkaórákkal együtt a márkaszerviz által adott 28 ezer dolláros ajánlat nagyjából ötödébe, tehát 1,9 millió forintba került – ez még mindig sok pénz, de nagyon messze van a motorcserétől. A bő kétperces videó végén a műhely munkatársa elmondja, hogy az eset nagyon tanulságos, javasolja mindenkinek a másodvélemény beszerzését ha ilyen komoly összegű javítással szembesül, még akkor is, ha márkaszervizre bízta az autóját.

Forrás: Motor1

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.