Egy előző esti, Székesfehérváron történt balesetről tettek bejelentést február 16-án délelőtt a rendőrségen: a bejelentő elmondta, egy Mazda hajtott neki, ám annak sofőrje az adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről – egy szemtanú azonban felírta a rendszámát, ami aztán támpontot jelentett a nyomozásban is.

A környékén fellelhető térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése során kiderült, hogy korábban egy másik balesetnél egy ugyanolyan típusú jármű elsodort egy robogós futárt is, aki elesett, a mazdás pedig ez esetben sem állt meg – írja a Police.hu.

Rövidesen a robogós is jelentkezett a rendőrkapitányságon, mivel az aznapi kórházi ellátása után feljelentést akart tenni a hatóságoknál. A Fejér vármegyei rendőrök a Mazda adatainak lekérdezése után már a feltételezett elkövető munkahelyére tartottak, amikor meglátták a velük szemben haladó autót.

Miután megállították a 28 éves férfit, a szondáztatás során kiderült, hogy ittasan vezetett. Az előző nap okozott balesetek mellett ittas vezetésért is előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, ahol szabálysértési- és büntetőeljárást is indítottak ellene.

A 28 éves sofőr a kihallgatásán beismerte, hogy a baleset napján és aznap is fogyasztott töményet, majd közvetlenül utána autóba ült.

Borítókép: Police.hu

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.