Abszolút elkerülhető balesetet rögzített február 28-án egy autó fedélzeti kamerája a Sztehlo Gábor rakparton: a felvételt készítő autós a torlódásra való tekintettel úgy döntött, lemond az elsőbbségéről, hogy beengedje a várakozó szürke Peugeot-t. Annak sofőrje azonban nem győződött meg arról, hogy a másik sávban jobbról érkezik-e egy másik autó.

Márpedig érkezett: a sávjában szabályosan közlekedő Suzukinak neki is ütközött, aminek következtében a bordó szabadidő-autó bal eleje egy pillanatra a levegőbe is emelkedett. Elsőre csúnyán nézett ki a baleset, de személyi sérülés nem történt – írja a BpiAutósokhu.

A pillanatnyi figyelmetlenség hiánya és az elsőbbségadás körüli bizonytalanság egy másik balesetet is eredményezett a fővárosban. Március 10-én a VIII. kerületi Baross utca Szentkirályi utca és Mária utca közötti szakaszán, a kórház bejáratánál egy kerékpáros és egy robogós találkozott egymással. Komolyabb sérülésről ez esetben sem érkezett hír, a videó beküldője szerint pedig “szerencsére állva maradt a biciklis”.

Borítókép: BpiAutósok.hu/képernyőkép

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő