Egy szemből érkező autó szúrt szemet a tamási járőröknek egy Tolna vármegyei településen, ugyanis a sofőr nem csatolta be a biztonsági övét. Az egyenruhások azonnal megfordulva a jármű nyomába eredtek, azonban a megállásra felszólító jelzés ellenére a gázra lépett a sofőr, de így sem jutott messzire – olvasható a Police.hu-n.

A 61 éves fürgedi férfi okkal akarta lerázni a rendőröket. Mint kiderült, az általa vezetett autó nem az ő nevén volt, érvényes kötelező felelősségbiztosítása (kgfb) sem volt és a műszaki vizsgája is lejárt tavaly ősszel. Szabálykövetésben a sofőr sem jeleskedett, mert amellett, hogy nem használta a biztonsági övét, ittasan ült a volán mögé. A szonda rendkívül magas, 2,62 mg/l-es értéket jelzett, ezért további mintavételre előállították.

A fürgedi férfi mindemellett elmondhatja magáról azt is, hogy jogosítványa sincs, mivel azt már másfél évtizeddel ezelőtt bevonták, amiért annak idején összegyűlt a 18 büntetőpontja.

Durva értéket jelzett az alkoholszonda. Fotó: Police.hu

Erre fittyet hányva az elmúlt években is rendszeresen vezetett, így tucatnyi eljárás indult már ellene engedély nélküli vezetés miatt. Nem tartotta vissza az sem, hogy a hatóságok és a bíróság korábban többször is eltiltotta. Vele szemben ezúttal az ittas vezetés miatt büntető-, a többi kihágás miatt pedig szabálysértési eljárás indult.

Úgy figyeltek fel a rendőrök arra, hogy nem volt bekötve, hogy az előző héten európai szintű ROADPOL-akció keretében országszerte ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök aktív használatát. A razzia riasztó számokat hozott, amelyekről az alábbi cikkében írt a Totalcar:

Borítókép: Méhes Dániel Tamás/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.