Sporttörténelmi léptékű lehetőséget kapott a szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy Roland, aki első magyarként jutott be egy Forma–1-es csapat akadémiájára. A 13 éves Nagy mellett a 11 éves ausztrál lány, a szintén gokartozó Ava Lawrence is bekerült az Aston Martin nevelőprogramjába.

Nagy Roland nagyon fontos szezon előtt áll, amit jól mutat, hogy január óta a sportszakmai pályafutását a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. Nagy az idén a spanyol DPK Racing színeiben fog versenyezni, viszont a tavalyi évhez hasonlóan a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett OKJ-kategóriás világ- és Európa-bajnokságokon, a más nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein és a Champions of the Future sorozat fordulóin indul.

Nagy Roland, az Aston Martin F1-es csapatának egyik legújabb üdvöskéje. Fotó: Aston Martin Aramco Formula One Team

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin Aramco Driver Academy tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből

– kommentálta a hírt a 13 éves gokartos az EGM Athletes közleményében.

Az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a DPK Racinggel, valamint Fernando Alonso nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő fiatalokat – írja az Aston Martin kommünikéje.

Borítókép: EGM Athletes

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.