Egy időben sok iparági pletyka keringett azzal kapcsolatban, hogy a Tesla egy kisebb, olcsóbb elektromos autón dolgozik, ami szélesebb rétegek számára tenné elérhetővé a villanyautózást. Azonban az utóbbi időben ez a lehetőség elenyészni látszott, mivel a vállalat alapítója és vezetője, Elon Musk azt mondta, hogy az ember által vezetett, kicsi és olcsó elektromos autó hülyeség. Ezzel sajátos módon arra akart célozni, hogy a robotaxikban (Cybercab), a mesterséges intelligenciában (Grok) és a humanoid robotokban (Optimus) látja a vállalat jövőjét.

Ezen a ponton mindenki elengedte ezt a projektet, ám nemrég a Reuters belső informátorokra hivatkozva azt állította, hogy az amerikai vállalat ismét elővette egy kisebb és olcsóbb elektromos autó fejlesztésének lehetőségét. Arról írnak, hogy a Tesla jelenleg feltérképezi a beszállítók lehetőségeit, a lehetséges alkatrészek gyártási körülményeit és költségeit ahhoz, hogy egy teljesen új modellt dobjon a piacra. Ez csak azért lényeges, mert most nem egy már létező modell – a Model 3 vagy a Model Y – leegyszerűsített vagy olcsósított változatára kell gondolni.

A lap informátorai szerint elsőként a Tesla kínai gyárában építik majd az új típust, de akárcsak a húzómodelleknél, ennél is globális értékesítésben gondolkoznak. Ez azt jelenti, hogy kellő vásárlói igény esetén a vállalat amerikai és európai gyárait is felkészíthetik majd az új típus összeszerelésére. Ez bár kecsegtetően hangzik, a Tesla egyelőre nem reagált az új típussal kapcsolatos pletykákra. Ez afelől nem meglepő, hogy az amerikai vállalat hírhedten gyenge kommunikációval bír.

Állítólag egy nagyjából 4,2-4,3 méter hosszú modellről lehet szó, aminek a súlyát megpróbálják másfél tonna körül tartani. A jelenlegi trendek nyomán elég valószínű, hogy egy SUV-t vagy egy városi crossovert rajzolnak majd, ami alá bőven fér akkumulátor. Azonban pont az alacsony súly miatt esélyes, hogy nem használnak majd túlzottan nagy akkupakkot. Emellett a másik tétel, amivel spórolhatnak, hogy az új típus csupán egy villanymotort használ majd – valószínűleg a hátsó tengelyén.

Kisebb mérettel, teljesítménnyel, akkumulátorral és hatótávval az új típus valószínűleg a Hyundai Kona Electric és a Volvo EX30 ligájában mozoghat majd. Azonban ha még kisebb lesz, mint most gondoljuk, akkor akár a Renault 4 territóriumát is fenyegetheti majd. Hiszen a Tesla híres az optimalizált gyártásáról, így autóit kimondottan olcsón tudja kínálni. Jelenleg a legolcsóbb Model 3 például simán megáll 15,5 millió forintban, de a nagyobb Model Y alapváltozata is csak 16,7 millióról kezd.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.