A jelenlegi, maximum 10 százalékos etanoltartalmat előíró üzemanyag-minőségi irányelv készülő változására tekintettel az Európai Bizottság fontolgatja az E20-as benzin európai bevezetését – tudta meg az Auto Motor und Sport.
A lap birtokába került az a levél, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke írt az Európai Parlament (EP) több képviselőjének címezve. Ez alapján az Európai Bizottság átveheti az EP korábbi politikai kezdeményezését, melynek keretében már tavaly óta szorgalmazzák a magasabb etanoltartalmú benzin implementálását.
Feketén-fehéren szerepel a szóban forgó levélben, hogy
az Európai Bizottság „megvizsgálja a magasabb etanoltartalmú (E20) benzin jóváhagyását”.

Ezzel párhuzamosan górcső alá veszik azt is, hogy az újfajta üzemanyag mennyire kompatibilis a régebbi járművek motorjaival (ennél elengedhetetlen a gyártók hozzájárulása), és hogyan lehetne ösztönözni a fejlett bioüzemanyagokra irányuló befektetéseket. „Számos más szakpolitikai eszköz már jelenleg is támogatja a megújuló üzemanyagok fenntarthatóságának fejlesztését, ezek ugyanis továbbra szerepet játszanak majd a közlekedés dekarbonizálásában” – írta Von der Leyen.
Ami az előnye, az a hátránya is
Az E10 jelölés alapján evidensnek tűnik, mit jelent az E20, de nem árt tisztázni: a 20 százalékos bioetanol-tartalomra utal. A hagyományos benzinhez képest elméletileg javulhat a szén-dioxid-kibocsátás, ám hátulütője is van. Az alacsonyabb energiatartalom hatására kis mértékben ugyan, de nőhet az üzemanyag-fogyasztás, viszont öröm az ürömben, hogy szakértői becslések alapján épp emiatt olcsóbb is lehet az E20-as benzin az E10-esnél.
Kísérleti jelleggel egy flottában már tesztelik az új üzemanyagot a németországi Mannheimben, de az új EU-s törekvésekkel felgyorsulhat a bevezetés folyamata, így az eredetileg kitűzött 2027–2028-as céldátumnál hamarabb megvalósulhat. Annyira, hogy az üzemanyag-minőségi irányelv felülírását már az idei év végén bejelenthetik hivatalosan.
Borítókép: Illusztráció: Jakub Porzycki/NurPhoto/Getty Images









