Tanulságos esetről számolt be a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az ugyanis úgy kezdődött, hogy Kaposváron egy nő a háza udvarán parkoló autójának volánja mögött az ölébe ültette a kiskorú fiát – olvasható a Police.hu oldalán.
A gyerek véletlenül a gázpédálra lépett, amitől a Peugeot 5008 hirtelen felgyorsult, és ebből lett a baj.

A szürke Peugeot áttörte az ingatlan kapuját, majd keresztülhajtott a járdán és az úttesten, és a szemközti házig meg sem állt, aminek nagy erővel csapódott neki. Mind az anya, mind pedig a fia megsérült a balesetben, így őket kórházba szállították.
A személyi sérülés mellett jelentős anyagi kárral ért véget a kaland: amellett, hogy a beltérben kinyíltak a légzsákok, az 5008 a két oldalán és az elején is jól látható harci sebeket szenvedett el, de nem lenne meglepő, ha a vízelvezető árkon átugratva a Peugeot alja és hátsó lökhárítója is kapott volna.

Az eset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság vizsgálja.
Borítókép: Police.hu









