Többféleképpen is be lehet hajtani egy körforgalomba, mint azt számos korábbi példából jól tudjuk: repülve, driftelve, vagy épp úgy tarolva, mint elefánt a porcelánboltban. A másik végletet azok a profik képviselik, akik rekordokat hajszolnak: a jelenlegi, igaz, nem hivatalos világcsúcsot nagyjából 1200 körrel tartja egy YouTube-videós – mindazonáltal a közelmúltban a németországi Freiburg közelében egy másik motoros, Jasonlegal néven futó tartalomgyártó is nekiveselkedett annak, hogy a világcsúcsot.

Könnyedén indult a monoton körözgetés, de pár perc elteltével a motorosnak már zsibbadt a lába, majd farizmában kezdte el érezni a féloldalas terhelés jelentette kihívás súlyát. Eleinte körszámra hajtott, de egyszer csak azon kapta magát, hogy immáron hat perce nem számolja a köröket, így onnantól fogva a kamera akkumulátora, valamint az szabhatott határt, ha szólítja a természet – legalábbis gondolta ő. Az ipari park területe ugyanis mégsem volt annyira kihalt, mint azt eredetileg remélték: egy környékbeli bukkant fel a helyszínen.

Arról érdeklődött, meddig rója még a köröket, ám amikor közölte vele a motoros, hogy még 2–3 órán át biztosan, nem volt kibékülve a válasszal, így túlbuzgó módon értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező egyenruhásoknak semmi bajuk nem volt a szüntelen körözgetéssel, sőt, megmosolyogták a szokatlan rekorddöntési kísérletet, azonban törvényi kötelességük volt véget vetni annak.

Két óra és mintegy 600 kör után így félbeszakadt a kísérlet, mert az ottani közúti törvényekben szerepel egy olyan pont, amely alapján a céltalan közlekedés büntethető.

Akár 100 eurós, átszámítva több mint 36 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak érte, ám a hatóságok ezúttal eltekintettek a pénzbüntetéstől, így az ügyet lezárták egy figyelmeztetéssel – írja az Auto Motor und Sport.

A lekapcsolt motor értékelte a rendőrök gesztusát, és amellett, hogy elmondása szerint „ők a legkedvesebb rendőrök”, akiket valaha látott. „Így kellene minden rendőri ellenőrzésnek zajlania. A mindenségit, de kedvesek voltak” – jegyezte meg.

Borítókép: Illusztráció: Soeren Stache/dpa/picture alliance/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.