Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Rövidebb kihagyás után folytatódott a Megáll az ész című sorozat a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) Facebookján. Már a 140. résznél tart a sorozat, amely az autópálya-kezelő sokatmondó módon úgy vezetett fel, hogy „vannak azok az esetek, amihez nehéz bármit is írni, mert látnod kell, hogy elhidd”.

A társaság egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy

az M7-es autópályán egy kis furgon sofőrje Istent és ember sem ismerve közlekedett.

Olyannyira sietett, hogy a leállósávon száguldott, majd a lehető legszabálytalanabb és legveszélyesebb módon próbált meg besorolni két kamion közé. Utána visszahúzódott, hogy végül fékezés nélkül tarolja le a terelést és egy kamion hátuljába csapódjon. A baleset helyszínéről egy főt a mentők szállítottak el.

A látottak után az MKIF Zrt. kénytelen volt megismételni azt, aminek egyébként teljesen nyilvánvalónak kellene lennie, vagyis azt, hogy

a leállósáv nem a sietősök egérútja!

Ilyenkor használható a leállósáv

Csak akkor vehető igénybe, ha műszaki hibás a gépjármű, és biztonságosan már nem érhető el vele a következő csomópont vagy pihenő. Ezen kívül a megkülönböztető jelzést használó mentő-, rendőr- illetve tűzoltóautók és az autópálya-üzemeltetésben résztvevő útellenőri és előjelző autók jogosultak a leállósáv használatára.

Borítókép: MKIF Zrt./Facebook/képernyőkép

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.