Esélyes, hogy a BYD-t már itthon se kell bemutatni senkinek: a kínai gyártó az elsők között érkezett Magyarországra, mára pedig az utcakép szerves részét képzik a BYD-k. Kína legnagyobb autógyártója hosszú ideig maradna: Szegeden gyárat építenek, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy komolyan gondolják a magyarországi, illetve az európai jelenlétüket.
Bár Európába is rengeteg modellt hoznak, Kínában még ennél is többet forgalmaznak. A gyártó most büszkén megvillantotta a legújabb modelljét, vagyis a Great Hant. A testes szedánról hivatalos képeket is publikált a BYD a Weibón, a legkíváncsibbak azonban nem lesznek teljesen elégedettek.

Egyelőre még csak álcázva láthatjuk a limuzint, a fazonját azonban nem igazán rejtegeti. A színes fólia alól átsejlik, hogy a Great Han egy hosszú tengelytávú, lapos felépítésű, kupés tetejű autó, aminek a formai megoldásai egyszerre idézik a többi BYD-t, illetve még sok más, kínai autót.

A BYD még nem árult el minden részletet a Great Hannal kapcsolatban, azt azonban már most tudjuk, hogy az újdonság elérhető lesz tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid hajtással is. Mindkét változatba már a gyártó második generációs Blade akkumulátorcsomagját építik be.

Kezdetben két verziót lehet majd megvásárolni: a 880 kilométeres hatótávú AWD LiDAR Flagship Editiont, illetve az 1008 kilométeres hatótávú RWD LiDAR Exclusive Editiont. Bár konkrétan nem közölték, a hatótávok alapján valószínűleg arról van szó, hogy a szerényebb hatótávú változat tisztán elektromos, a nagyobb hatótávú pedig a tölthető hibrid.

Rengeteg nyitott kérdés maradt: a Great Han méreteit, teljesítményét, és belterét még egyáltalán nem ismerjük. A BYD egyelőre az újdonság árát se közölte, és bár azt se árulták el konkrétan, hogy mikor érkezik a Great Han, valószínű, hogy valamikor 2026 harmadik negyedévében számíthatnak rá a kínai vásárlók. Egy európai szempontból fontos kérdésre sincs még válasz: nem tudjuk, hogy a testes szedánt végül elhozzák-e Európába.
Forrás: BYD / Car News China









