Apró országunk méretéhez képest váratlanul sok olyan találmány létezik, ami valamilyen módon magyarokhoz kötődik. Sőt, rengeteg sportsikerrel is büszkélkedhetünk. Ezek mind olyasmik, amikre büszkék lehetünk, és amik öregbítik Magyarország manapság kissé megtépázott hírnevét.
Mindig akadnak azonban olyan kellemetlen példák is, amik a másik irányba billentik a mérleget. A közelmúltban például egy Xiaomit vezető pilóta hívta fel a figyelmet Magyarországra, a kontextus azonban messze esik a pozitívtól.
A Helsinkiben közlekedő autós egy álcázott Xiaomi villanyautót vezetett, amikor egy helyi lap, a Helsingin Sanomat újságírója videózni kezdte őt és az autót. Meglepetésre a vezető magyarul káromkodva küldte melegebb éghajlatra a kíváncsi újságírót, aki a felvétel alapján nem értette, hogy miket vágnak épp a fejéhez.
Az újságíró kérdéseket szeretett volna feltenni a Xiaomi vezetőjének, ő azonban agresszíven ellenállt. Egy ponton még a telefont is megpróbálta kiütni a kezéből. Az újságírót megkereste a Telex: Tuomo Pietiläinen elmondta, hogy a férfi később ki is szállt az autóból és úgy ordítozott vele, majd visszaszállt és elhajtott. Mesterséges intelligencia segítségével azonosították, hogy magyarul beszélt, majd egy magyar anyanyelvű fordító segítségével feliratozták a videót. Arról nem tud, hogy a sofőr ellen bármilyen eljárás folyamatban lenne.
A Helsingin Sanomat megkereste a Xiaomit: Agatha Tang, a Xiaomi International PR-vezetője elmondta a lapnak, hogy az autóval adatok gyűjtenek, mivel hamarosan piacra szeretnének lépni Európában. Hozzátette, hogy a sofőr viselkedésével kapcsolatos kifogásokat továbbították az alvállalkozójuknak, a német TÜV Rheinlandnak. Utóbbinál azt közölték, hogy az esetet megbeszélik a sofőrrel.
Forrás: Telex / Helsingin Sanomat









