Kövekkel dobálta az autókat egy ittas borsodi férfi

Gyér találati aránnyal célzott egy férfi a kocsikra a 35-ös főút mellett – a közlekedés biztonsága elleni tette miatt bíróság elé állítják.

rongálás borsod bíróság
Kováts Olivér

Közzétéve: 2026. 03. 11. 16:00

Közzétéve: 2026. 03. 11. 16:00

A vád szerint 2025 novemberében egy meg nem nevezett borsodi településen egy helyi férfi ittas állapotban a 35-ös főút széléről köveket szedett fel, majd azokkal elkezdte dobálni az arra járó kocsikat. Az egészet egy környékbeli térfigyelő kamera videóra is vette.

Nyolcból kettőt el is talált: az egyik esetben a jobb hátsó sárvédő horpadt be, ami 75 ezer forintos kárt jelentett, egy másik autónak azonban betörte a jobb hátsó ablakát – ezzel 48 ezer forintnyi kárt okozva –, aminek következtében a kő a hátsó ülésre esett. A kődobáló férfi el is futott a helyszínről, amint a második autó sofőrje a sérülést észlelve félreállt.

Miután az egyébként bűntetlen előéletű rongáló így többek életét és testi épségét veszélyeztette, a Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt ellene. Az ügyészség a közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Borítókép: Magyarország Ügyészsége/Facebook/képernyőkép

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.