Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

A McMurtry 2021-ben úgy döntött, hogy sokkolja az autós világot: egy olyan villanyautóval jelentkeztek, ami menetdinamikai szempontból elsőre egyértelműen hazugságnak tűnt. Úgy gyorsult és olyan leszorítóerőt termelt, ami a legkeményebb versenyautók szintjén is kegyetlen durva lenne, elektromos prototípusnál pedig egyenesen hihetetlennek tűnt.

Kiderült azonban, hogy a McMurtry Spéirling nagyon is komoly: tényleg tudja az 1,55 másodperces nulla-százat, és tényleg 2 tonna leszorítóerőt termel. A Spéirlingnél egyébként semmi titok és fekete mágia nincs, csak tiszta fizika: az autó nagyon apró, lehetetlenül könnyű és brutálisan erős.

A Spéirling mindössze 3,4 méter hosszú, a tengelytávja csupán 2 méter, a szélessége pedig 1,5 méter. A szerény térbeli kiterjedés mellé a két elektromotorja kereken 1000 lóerőt tud. A tömeggel is ügyesen bántak a mérnökök: a kicsi szörny a méretéhez képest relatíve nagy, 60 kWh-s akkuval együtt is csak 1000 kilós. Így már valamivel érthetőbb, hogy miért megy ennyire meredeken.

A súly-lóerő arány csak az egyik dolog: a McMurtry Spéirling ennél is meredebb fegyvere az aerodinamika. Az autó 2 tonna leszorítóerőt termel, ráadásul úgy, hogy ez nem függ az aktuális sebességétől. A leszorítóerőt ugyanis nagyrészt aktív rendszer állítja elő: egy ventilátor olyan erővel szívja a talajhoz az autót. Mindez annyira hatékony, hogy álló helyzetben fejjel lefelé fordítható az autó, a rendszer simán megtartja – ezt korábban demonstrálták is.

Most végre elérkezett a pillanat, amire sokan már biztosan nagyon vártak: eddig csak prototípusok léteztek, a McMurtry most viszont tényleg elérhetővé tette a Spéirlinget a nagyközönség számára. Azt mondják, hogy a vevőknek szánt modell 95 százalékában új, fejlesztett alkatrészekből épül fel, a prototípusokhoz képest.

Az egyik fontos változás, hogy az akkumulátort egy 100 kWh-s, lítium-ion egységre cserélték, így a tömeg is nagyot nőtt. A kész változat már nem 1000, hanem 1350 kilós, a gyorsulás azonban maradt 1,55 másodperc. Bár a külső ránézésre alig változott, a Spéirling nagyobb lett: a hossza 3,82 méteresre, a szélessége 1,8 méteresre, a tengelytávja pedig 2,2 méteresre nőtt. Ezek nagyon jelentős változások a prototípushoz képest.

A nagyrészt karbontól készült szörny 3 G-s oldalgyorsulást és szintén 3 G-s fékezést tud, amik teljesen abszurd értékek egy olyan autónál, ami nem Forma-1-es. Összehasonlításképp: egy jelenlegi, nagyon hegyes 911 GT3 RS 1,25 G-t tud kanyarban, egy 2026-os F1-esnél pedig 4 és 5 G közé esik a maximális érték. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Spéirling hihetetlen kanyartempót tud, ami valószínűleg nem való mindenkinek.

A fékek egyébként a Brembótól érkeznek, körben 390 milliméteresek és karbon-kerámiából készülnek. A Pilot Sport GT S8M versenygumikat a Michelin szállítja: elöl 30/68-18-as, hátul pedig 31/71-18-as méretűek – az első szám a szélesség centiben, a második az összátmérő, szintén centiben, az utolsó szám a felni átmérője colban.

Ha azon aggódnál, hogy egy elektromos autó nem bírja a gyűrődést és tuti alig lehet használni full tempóban, akkor megnyugtatlak: a Spéirlinggel 40-50 percet lehet LMP2-es tempóban hasítani azelőtt, hogy lemerülne. Biztos vagyok benne, hogy ezt a terhelést az átlagemberek 99,999 százaléka nem viseli el ennyi ideig. 20-ról 95 százalékra 20 és 60 perc között tölthető a McMurtry.

A McMurtry Spéirling onnan nézve is igazán különleges, hogy kevés olyan, ennyire gyors autó létezik a Földön, amit egy halandó megvehet és használhat. A tudása alapján valószínűleg mindenki sejti, hogy az apró szörny nagyon sokba kerül. És tényleg: az alapára 995 ezer angol font, vagyis 410 millió forint.

Forrás: McMurtry

Jakusovszky Kristóf
Jakusovszky Kristóf
Szerkesztő, Újságíró
Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást. Nem eresztett: 2016-tól külsős, 2021 óta pedig fix szerzőként tevékenykedek a Totalcarnál. Amúgy a TC-s becenevem Elvis, a Porsche 911-et tartom a világ legjobb autójának, rajongok a régi shitboxokért és a macskákért, ráadásul van két F Astrám.