Nagyságrendileg 36 ezer autót érint a plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje, ám 2024. szeptember 1-je óta mindössze 862 rendszámot cseréltek fehérre – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az MTI-vel.
A közlekedési tárca jelezte, fontos, hogy az ügyfelek ne hagyják az utolsó pillanatra a rendszámcserét, mert figyelembe kell venni a rendszám elkészítéséhez szükséges időt is. A megnövekedett és későn elterjesztett igények sem jelentenek mentséget az alól, hogy
december 1-jétől a plug-in hibridek már nem vehetnek részt a forgalomban zöld rendszámmal.
Ha a rendszámcserére adott határidő lejárta után a helyszíni közúti ellenőrzésen a hatóságok megállapítják, hogy az 5N és 5P környezetvédelmi osztályokba sorolt járművek továbbra is zöld rendszámmal közlekednek, azokat a rendszám cseréjéig vagy az átrendszámozásig ideiglenesen akár ki is vonhatják a forgalomból.
A tulajdonosok fizetik a csererendszámot
A rendszámcsere költsége a hatályos rendelet alapján 16 605 forint. Ebben az esetben a forgalmi engedélyt nem kell cserélni – elég, ha a hivatalos feljegyzések rovatban feltüntetik, hogy már nem jogosult zöld rendszámra a jármű. Ha az ügyfél új rendszámot kér, 17 475 forintba kerül az átrendszámozás, magában foglalva az új forgalmi kiállításának 6000 forintos díját.
Joggal merül fel a kérdés, hogy rendszámcsere esetén mi lesz az autópálya-matricák sorsa – erre a Totalcar alábbi cikke ad választ:
Borítókép: Illusztráció: Sipos Zoltán/Totalcar (archív felvétel)










