Jól vezetsz? A következő Parkoló Parádé TAP-futamán megmutathatod!
Május 14-én ismét Parkoló Parádé a Hungexpón, és ahogy tavaly két alkalommal, úgy most is rendezünk egy kis házi szlalomversenyt, a Tulaj a Pályán különkiadását Ágó Bélával. A rendezvény alaptematikája mozis autók köré épül, így főként olyan autókat fogtok látni gyorsan – vagy épp lassan – kanyarodni, amik ismert filmekben is szerepeltek, de ezúttal is lehet előre jelentkezni, ha van egy érdekes autód, amit szívesen körbekergetnél a bóják között.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy csak GT3-as Porschékat és Lotus Elise-eket várunk, emlékezetnék mindenkit: tavaly a legnagyobb tapsokat jellemzően a hétköznapi autók kapták: volt szöggyári, de három keréken forduló Astra F, és óriási sikernek örvendett a tetőcsomagtartós Kispolszki is, és ismét kiderült, hogy a szlalomverseny műfaja nem feltétlenül a motorról szól: egy kicsi, könnyű, fordulékony autóval itt simán meg lehet verni a többszáz lóerős kocsit is, ha a pilóta pontosan és gyakorlottan terelgeti a bójasorok közt az autót.

Egy ilyen futam egy jó műszaki állapotú autóban semmilyen kárt nem tesz: a motort addig forgatod el, ameddig szeretnéd, komolyabbat fékezni pedig legfeljebb kétszer kell, a visszafordító előtt és a célvonal után. A 40-50 másodperces futam alatt a gumi nem melegszik el, a futómű sem kap nagy terhelést, és egy elütött szilikon bója sem fog nagy kárt tenni a kocsiban, de ettől függetlenül természetesen mindenki saját felelősségére jelentkezzen, a helyszínen ki fogunk töltetni egy nyilatkozatot is ezzel kapcsolatban. Leginkább a tulajdonos ügyessége számít, hogy fel tudja-e verni a bójaközökkel a ritmust, ismeri-e az autója sarkait, és leginkább hibátlanul teljesíti-e a feladatot.
Változtatni nem fogunk a tavalyi pályán, a kiválasztott vonalvezetésről pedig minden résztvevőnek előre küldünk egy pályarajzot, de ezúttal könnyebb is lesz a felkészülés, hiszen vannak már fenn videók (például ez és ez) a tavalyi futamokról.
Ezen a linken keresztül bárki nevezhet, aki szívesen eljönne, és van bármilyen, alkalmas állapotú, tehát nem füstokádó, nem csöpögő motorolajú, egészséges autója, a jelentkezési lap megjegyzés szekciójában írjátok le, miért különleges, érdekes az autótok, és indultatok-e már szlalomversenyen.
Fontos! Ha beválogatunk a szlalomversenyre, a jegyért természetesen nem kell fizetned.
A következő, 41. Parkoló Parádé június 25-én, vasárnap 14-20 óra között lesz!
Fontos információk a 40. Parkoló Parádéról!
A május 15-re tervezett, de végül elhalasztott Parkoló Parádé július 29-én lesz megtartva!
A 40. Parkoló Parádéra vásárolt jegyek csak a július 29-i rendezvényre érvényesek!
Tervezett programok (folyamatosan frissül):
- A júniusi Parkoló Parádé Bud Spencer és Terence Hill munkássága köré szerveződik! Ennek egyik látványos főszereplője lesz a hatalmas csőrös Kenworth, amivel most talán nem lép meg Johnny és remélhetőleg a buggy is megérkezik a PP díszkövére!
De dolgozunk a többi ikonikus filmes autón is, de ha neked rejtőzik a garázsban egy Silver Cloud II vagy egy Lincoln Continental MkIII vagy Geronimoék A modellje, ne tartsd vissza magad, írj Hlács Zoltán - Nyegleónak a rendezveny@mail.totalcar.hu-ra! Természetese, ha véletlenül erre járna a Karotta álltal megénekelt Espada-t, őt se dobnánk ki!
- Most kivételesen nem a 3-as fogadóban történnek a dolgok, hanem egy rendes színpadot állítunk fel a fogadó épület előtt, ahonnan a hangulatról a Spencer Hill Magic Band gondoskodik, a tervek szerint 16 órától!
- Újra lesz országos szlalom bajnokság a Parkoló Parádén!
- Autódoki live - ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!
- Parádés bazár, hogy ne menj haza üres kézzel!
- Ökumenikus érdekesautó-nézegetés, és barátkozás parkolószerte.
Gyerekeknek:
- A nagy népszerűségnek örvendő ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön.
34Galéria: Parkoó Parádé 24 – Sturcz Bertalan
- Kilátogat a Szomjoltóság csapata egy csodaszép oldtimer Mercedes 710 tűzoltóautóval és rengeteg programmal, ráadás hűsítéssel, ha túl meleged lenne!
Fontos infók
A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2023.06.25. 13:30-ig 2220 Ft/fő (szépkártyával is lehet fizetni), a helyszínen váltva 2920 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 16 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.
A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).
Látogatói kapunyitás 14 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.
A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.
Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel vagy 250 forintnyi jeggyel veheted igénybe. A konkrét menetrendet ide kattintva találod.
A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.
A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére.
Aki drónfelvételeket kíván készíteni a területen, a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében előzetes engedély birtokában teheti ezt. A helyszínre vonatkozó engedélyt a rendezveny@mail.totalcar.hu címen kérhetitek.
A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.
Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!
A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!
A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!
A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.
Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!
Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu
A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.
A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.
Parkoló Parádé a Totalcaron
- Knight Rider: neked a gyerekkorod, ő viszont megépítette K.I.T.T.-et
- A futófény, az ezerfunkciós feldélzeti rendszer, a jellegzetes hang: ha 2000 előtt születtél, akkor ezt az autót nagyon fogod értékelni.
- Hibakód-zuhatag az autópályán
- Ha 100-as tempó felett megyek tartósan, kb. 10 perc után megjelenik a check engine lámpa. Azt mondták, tankoljak máshol.
