Az első írásos nyomot "ló nélküli fogattal" történt gázolásra 1899-ből találtak a szorgos kutatók, de biztos, hogy már korábban is jó pár csirke, liba és egyéb háziállat esett áldozatul az új közlekedési eszköz féktelen rohanásának. Az egykorú lapok még a húszas években is párhuzamosan számoltak be az egyre gyorsuló gépjárművekről és azokról a gyalogosokról, akik békésen grasszáltak az út közepén trécselve, néha újságot olvasva.
 |
|
| |
|
| Korai biztonsági megoldás |
|
Nem véletlen, hogy az autóbiztonság
históriájának első fejezete inkább szólt a lökhárítóról, mint a
biztonsági övről. Fontosabb volt megvédeni a gyalogosokat, mint
azokat, akik e korai motoros hintókat irányították. A
legváltozatosabb kísérletek történtek az autó elejére szerelt
kosártól a primitív acélból készült hatalmas lökhárítókon keresztül
a
motorháztetőre szerelt párnáig.
Persze külső eszközökkel is igyekeztek kordában
tartani a közlekedőket:
1919-ben Detroitban felszerelték az első közlekedési lámpát,
amely a ma is használt három színnel jelezte, ki mikor haladhat át
egy kereszteződésen. A zárt, fémből készült karosszériák
megjelenésével azután az autókban ülők biztonsága is előtérbe
került.
| |
|
|
|
| Ralph Nader, az autós fogyasztóvédelem élharcosa a légzsák megbízhatatlanságát demonstrálja a hetvenes évek közepén. |
|
Már a harmincas években kísérleteztek
mindenféle, a sofőrt a helyéhez rögzítő övvel, végül 1950-ben az
amerikai Nash az opciós listájára is felvette a biztonsági öveket,
majd a Mercedes-Benz dobta a köztudatba a "gyűrődési zóna" elvét.
Az amerikai közlekedési hatóság a hatvanas
évektől erélyesebben lépett fel az autógyártókkal szemben, hogy
figyeljenek egy kicsit jobban oda arra, hogy mi történik a
járművekben utazókkal karambol esetén. A másodperc törtrésze alatt
felfújódó biztonsági párnákkal kapcsolatos
első szabadalmakat még 1955-ben jelentették be, de közel 20
évbe tellt, amíg sikerült ezekből a nagyközönség számára
veszélytelen eszközt faragni.
1972-ben készültek el az első bemutatójárművek, a General Motors az
1974-es modellévre már extraként kínált légzsákokat és
három év alatt közel 10 000 járművet szereltek fel az újfajta
eszközzel. Bebizonyosodott, hogy a technika működőképes: a légzsák
akkor fúvódott fel, amikor szükség volt rá.
| |
|
| |
|
| Oldsmobile törésteszt, 1974. A képen megfigyelhető a légzsák működése |
|
Európa sem maradt le:
1959-től a Volvo széria-felszerelésként kínálta a
hárompontos biztonsági öv elődjét, majd hamarosan jelentkeztek a
gyermekzárral és a tetőbe épített bukócsővel. A nyolcvanas évek
elején a Mercedes-Benz, amely már addig sem tétlenkedett az
autóbiztonság területén, előrukkolt Európa első légzsákkal szerelt
automobiljával, az 1981-es S-osztállyal. Ezt négy évvel később
megfejelték ABS-sel is.
| |
|
|
|
| A Mercedes-féle légzsák |
|
A fejlődés következő állomása Amerikában a
passzív biztonsági felszerelések kötelező beépítése lett. Így
került minden autóba légzsák és biztonsági öv. Megjelentek az első
kételkedő hangok is a légzsák biztonságával kapcsolatban. Többen
kifogásolták, hogy
nem kifejezetten egészséges, ha valakinek az arca előtt
felrobbantanak valamit. Ezért a gyárak új anyagokkal kezdtek
kísérletezni, hogy kevesebb erő kifejtésével elérhessék ugyanazt a
hatást.
| |
|
| |
|
A történet lassan jelen időbe fordul. A légzsák
egyre több helyen tűnik fel, ahogy a fejlesztőmérnökök rájönnek
arra, hogyan lehet például egy ajtóba belezsúfolni a szerkezetet. A
legújabb őrület a felfúvódó biztonsági öv.
Természetesen a külvilággal való érintkezésre
is nagy gondot fordítanak. Nemcsak a gyűrődő zónáról van szó, hanem
arról is, hogy a 100 évvel ezelőtti ötletet modern formába
öltöztetve
megszülettek az első külső légzsákok. A fejlődés útja
töretlen. A gyártók rájöttek, hogy a független törésteszteket végző
szervezetek véleménye reklámeszköznek sem utolsó, és így jó kedvvel
végzik a további fejlesztéseket.
