Harley Earl, a General Motors nagyhatalmú alelnöke, aki a negyvenes
és ötvenes években a tervezésért felelt, több csodás álomautót épített
az ötvenes évek elején. Ezek között az egyik legradikálisabb az 1951-es
LeSabre.
Akkoriban volt elég pénz, így félmillió dollárt el lehetett
költeni egy vad ötletre.
 |
|
|
|
| Harley Earl egyik kedvenc alkotásában, a LeSabre-ban |
|
Ez volt az első amerikai autó, amelyen a később
széles körben alkalmazott hátsó szárnyak feltűntek. Egy
földre szállt és kerekeken guruló repülőgéphez hasonló alak
megformálása volt a cél. Ettől kezdve érthető a körbefutó első
szélvédő, a beömlőnyílás-szerű orrkúp és más hasonló stílusjegyek.
Maga a név is az F86 Sabre vadászgép előtti tisztelgés.
| |
|
| |
|
Dacára a tekintélyt parancsoló arányoknak - 5.2
méteres hossz, kétméteres szélesség - a GM mérnökei a
súlytakarékosságon is törték a fejüket. Így aztán a
csomagtartót, az ajtókeretet és az ajtó belső felületét
magnéziumból, míg a motorháztetőt, az első szárnyakat és az ajtó
vázát alumíniumból készítették el.
A hátsó szárnyak anyaga pedig az akkoriban
forradalmian új,
üvegszálerősítésű műanyag. Az autó eredeti ismertetőjében
1360 kilós száraz tömeg szerepel, később inkább 1600-ról beszéltek,
idén februárban pedig a Buick sajtóközleménye 1723 kilót
említ.
| |
|
|
|
A LeSabre-t telezsúfolták olyan kütyükkel,
amelyek akkor leginkább csakis sci-fi filmekből voltak ismerősek.
Szó sincs hasznavehetetlen, magamutogató divatkellékekről:
átgondolt koncepcióval állunk szemben. Példának okáért:
fűtött ülések, elektromos tető és nedvességérzekelő, amely
eső esetén automatikusan védőernyőt borít a benn ülők feje fölé.
| |
|
| |
|
Az első fényszórók láthatatlanok, csak akkor bújnak elő, ha
felkapcsoljuk a lámpákat. A hátsó lámpasoron a féklámpa nappal
fényesebben világít, mint éjjel. Gombnyomásra előbújik négy
hidraulikus bak, amellyel az autón kényelmesen kerék cserélhető. Az
ajtók szintén gombnyomásra nyílnak, az ablakokat elektromotorok
mozgatják. Azért arra is gondoltak, hogy az akkumulátor lemerülhet,
ilyenkor kézzel kellett kitárni a hatalmas méretű ajtószárnyakat.
A motortérbe pillantva első látásra semmi
különös: ott terpeszkedik egy benzines V8-as. Viszont detroiti
mércével mérve "pici", mindössze 3.5 literes és teljes egészében
könnyűfémből készült. Egy kompresszor segítségével 335 lóerő
teljesítményre képes. A bevezetőben említett
hibrid-meghajtás 5000-es fordulatszámon kerül elő, akkor
ugyanis egy extra porlasztó segítségével metanol kerül a
keverékbe.
| |
|
|
|
Ez magyarázza a hátsó szárnyakat: eredetileg azokban
helyezték el az üzemanyagtartályokat, és mindegyik oldalon volt
egy-egy töltő. A motorhoz háromsebességes Hydromatic automata
váltót kapcsoltak. Mivel ez a szerkezet sem éppen kompakt
méreteiről ismert, a differenciálművel együtt az alvázhoz
csavarozták. A négy dobfék szervórásegítéssel működik.
| |
|
| |
|
| Az első Buick tanulmányautó, az Y-Job 1938-ból |
|
Az utastérben elég kevés a hely, itt
a látvány volt a lényeg, nem a vezethetőség. Ennek ellenére
az alkotó, Harley Earl 1938-as másik tanulmányautóját, a Buick
Y-Job-ot sutba dobta, helyette többek között a LeSabre-t használta
napi közlekedőeszköznek. Közel 45000 mérföldet tett meg vele
autókiállításról autókiállításra járva. Illusztris vendégek egész
sora: Eisenhower amerikai elnök, Husszein jordán király, Baudoin,
Belgium királya és az akkori indonéz elnök is kipróbálta, milyen
érzés egy jövőautó utasának lenni.
| |
|
|
|
Az autó születésének félévszázados jubileuma
alkalmából pedig a General Motors, amely a Henry Ford múzeumnak
adta kölcsön a LeSabre-t,
átszállította a prototípust Európába, és az angol Goodwood
Festival of Speed rendezvényen örvendeztette meg vele a
nézőközönséget. A cél egyértelmű volt: felvezetés a 2001-es
tanulmányautókhoz. Ennek ellenére mindenki inkább az öreget
nézegette.
