Ezekért rajongott gyermekkorában a mostani harmincas korosztály.
Most, hogy már megfizethetők, és még olyan állapotban vannak, hogy
érdemes foglalkozni velük, beindultak a hormonok, és a lelkes amatőrök
- vegyesen a hozzáértő profikkal - elkezdték begyűjteni őket. Mivel még
jócskán nem T-Modell korabeli veteránok, egyáltalán nem ritka, hogy
egy-egy példány még napi használatban van.
Mivel az említett korosztály pedig nemcsak az autókért van oda, de
java részük az interneten is jelen van, egyértelmű, hogy az ilyen
érdekcsoportok előbb utóbb egymásra találnak. Velük is így történt. Itt
nálunk,
a TotalCar autós fórumán nyílt
YOUNGTIMER topikban folytatnak napi eszmecseréket Alfáról, BMW-ről,
Fordról vagy bármi másról.
Aztán egyszer csak felmerült, lépjenek túl a monitor korlátain, és
kerüljenek fizikailag is kapcsolatba egymás autóival.
Az esemény valójában nem volt rommá szervezve, nem előzte meg
több hónapos előkészület - bár azért kellett foglalkozni a dologgal -
egyszerűen akadt néhány vállalkozó szellem, akik kijelöltek egy
időpontot, egy helyet, kecsegtettek néhány érdekes tűnő programmal is.
Egymás után iratkoztak fel a virtuális listára a részt venni
szándékozók, és a hozzájuk tartozó autók alapján igencsak színes bagázs
volt kialakulóban.
Vasárnap, valamivel háromnegyed kilenc után értem megfelelő korabeli
járgányommal a gyülekezőhelyre, egy nagyobb parkolóba a Keresztúri út
és a Kerepesi út kereszteződésénél. A gyülekezőt 9-10 közöttre
hirdették meg, féltem, hogy én leszek az első. De nem.
Néhányan már ott voltak. Parkolás, bemutatkozás - ahol mindenki
csak arra figyel, hogy a saját nevét jól mondja ki, így a másikét nem
is hallja -, majd autómustra következett.
Közben szép sorban szállingóztak a többiek.
Volt már néhány Alfa Romeo, persze abból a korból mikor még rendesen
a hátsó kereket hajtotta a motor. Aztán jöttek a BMW-k, a Ford
Taunusok, egy Ford Capri, állólámpás Merci, Citroën CX, Fiat 127, Fiat
X1/9-ből kettő is, bár az egyiket tolni kellett hátrafelé a
parkolóhelyre, de erről később. Aztán befutott egy Tatra és a beígért
Saabok is. Mindenkitől elnézést, aki kimaradt a felsorolásból. Semmi
klikkesedés, semmi márkafanatizmus, egyformán csodálkoztunk rá egymás
verdáinak műszaki megoldásaira. Mint például Tatrafan nickű srác - ki
hinné? - Tatrájának fordítva beszerelt generátorára. Ezt nem lehet
kimagyarázni, tuti, hogy elfelejtették a tervezésnél, és utólag
kerestek neki helyet a csehszlovák mérnökök.
Tízkor felsorakoztunk egymás mögé, és az egyik szervező,
Kicsifijjú vezetésével megindult a konvoj Gödöllő irányába -
hej, ha ezt Gumikacsa látná! Ki a városból, szép nyugodt tempóban,
nincs előzgetés - úgyis mind ugyanarra a libalegelőre megyünk -,
gyorsulgatás se - ez nem az a társaság -, pedig több lóerő gyűlt össze,
mint az Astra-kupa egy futamán a Hungaroringen.
Gödöllőn - azt hiszem - az előre lefoglalt parkolóba irányított a
másik, helybéli szervező, Ingegnere, aki ajándékkal várta a csapatot.
Mindenki kapott két pogácsát és - az anakronizmus elkerülése
érdekében - Traubi üdítőt. Ennél a fejezetnél kisebb fennakadás
volt, néhány autót ugyanis gondozni kellett. Hol az index nem működött,
hol a féklámpa, és volt, hogy a szemerkélő eső derített fényt arra,
hogy nem üzemel az ablaktörlő. Az X1/9 ismét tolással parkolt, mint
kiderült, szombat este lelazult a váltókulissza, és nem lehetett
lenyomni a váltókart a rükihez, mert mozdult a karral az egész
kulissza.
Most volt idő nyugodtan átnyálazni az ablakokba akasztott adatlapot
- ismét a szervezők figyelmessége -, és szóbeli ismertetőt kérni az
adott verdáról. A bordó 525-ös BMW-ről, amely addig csak simán jól
nézett ki, kiderült, hogy nem vicc a hűtőmaszkra helyezett M betű.
Tényleg M5 motor van benne, egy bontásra ítélt M-esből sikerült
kimenteni. A motoron az eredeti motortartó bak mögött ott volt egy
másik rögzítési pont is, amivel a régebbi típusú kasztniba simán be
lehetett építeni. Egy nap beszerelés, még egy nap az elektromos bekötés
- kapcsolási rajz híján nem kis teljesítmény -, és máris útra kész a
gép, tulajdonosa rendszeresen jár vel Finnországba.
Saughassy alfás kolléga elmesélte V6-osa generáljának
történetét, és hogy azóta mivel próbálta szívatni a 75-ös, a
találkozó legfiatalabb autója. A Tatrán megpróbáltuk megkeresni a
féklámpák nem működésének okát, de nem sikerült fényt deríteni rá.
Viszont kiderült, hogy nincs kormányoszlop, mert a kormánymű az
utastérben van, nem sokkal a kormány után a műszerfal alatt. Iszonyat
durva megoldás. A két különálló benzinkályháról már nem is beszélve,
melyek a fűtésről gondoskodnak elöl-hátul.
A Ford-soron a narancsszínű kupé Taunus vitte a pálmát. A befelé
dőlő műszerfal mindent visz. Számomra, három darab capris előélettel
alapozott Ford-rajongás miatt ez volt a legszebb műszerfal, amit eddig
láttam. Már a nyitott Saab-motorháztetők sorának látványa miatt
megérte, hogy eljöttem. Pedig csak ekkor érkezett az igazi ritkaság.
Remélem nem mondok hülyeséget azzal, hogy Citroën SM-et szemtől szembe
nem látni mindennap.
Ez a szadomazo járgány pusztán a jelenlétével betérdelteti az
embereket. Meg is támadta mindenki, hogy megnézze,
tényleg plexi burkolat mögött van-e az első rendszám, és valóban
MASERATI felirat van-e a motoron. Mindkét kérdésre igen a válasz.
Az utastérben se egy szájpecek, de még egy bőrtanga sincs, ami van, az
viszont minden erejével a huszon-, de talán harmincegynéhány évvel
ezelőtti luxust idézi. Ahogy a szomszédos CX Prestige hátsó ülése előtt
is akkora a lábtér, mint itthon a kanapé és a dohányzó asztal
között.
Nyálcsorgatás, beszélgetés, a nickek beazonosítása - ez volt a
program. Aztán megtekintettük a Szent István Egyetem Mezőgazdasági
Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum kiállítását.
Will Smith Vadiúj vadnyugatában láttam utoljára olyan gőzgépet,
mint itt, a bokori traktormajális meg elbújhat az itt felhalmozott
traktorok mögött.
Aztán egy kis felvonulás a városban, majd kései ebéd. Eddigre
nagyjából lenyugodtak a kedélyek, és szinte minden megmaradt resztvevő
- mert közben el-elszállingóztak - a következő találkozó szervezését
emlegette. Mert
nemcsak a javakorabeli autók toleranciájában értett egyet a
társaság, hanem abban is, hogy a rendezvényt nemhogy mindenképp meg
kell ismételni, de rendszeressé is kéne tenni. Nem lenne unalmas, az
biztos.
